Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

József Attila korai verseiben több helyen közvetlenül utal arra, hogy a hunok nagy királyát, Attilát tekinti ősapjának:

Ősapám Rövid óda a kelő Naphoz

Fakó köntösben, hószín ménlován, álomban, éjjel, itt járt Ősapám, ruhája egyszerű, díszt nem visel, de nagy szemében őserő tüzel.

Dús hosszú fürtje barna, mint a föld, vasmarka kérges, nagy tusákra tört, süvegje mellett karvalyszámya száll, előtte messze száz vitéz halál.

Rézarca, mint a gondos est, nyugodt, - kacagni tán soha nem is tudott - nyakán feszülnek holló-vérerek, tömbmelle vulkán tengerek felett.

Leszáll lovárul - tán Hadúr maga! - bronzajka mozdul s nem hallik szava, rám néz, szemembe, kezet fog velem, bús apa bús fiával, csendesen.

Pogányos hitvallás magyarul

Hol vagy erős pogány sereg, hős Vata, bálványos berek?

Hol alszol, bátor Bocskay?

Kossuth dicső csapatai?!

A bősz magyar vér nem buzog?

Mint gyáva, hitvány koldusok könyörgünk már az életér'?

Hadúr öszvérként mendegél?

Ó, örökszép Nap, te erős, hatalmas antik istenség, örökifjú Elet!

Fellobog most dús ereimben orcád, zendül a vérem.

Fölkelő Nap, nem borulok elődbe, rég-pogányossan dalolok Neked most, ég-felé tartott tenyerekkel, arccal állok előtted.

Őseink, ó, ládd, Neked áldozának - mért hagyod hát el megesett Hazámat? Adj erőt e bús magyarokba, Élet!

Élni meg élni!

Ősapámnak bús fia lettem én is.

Rám örökségének csak a Név maradt már s én köszöntlek: ím kiiszom Nevedre friss-vizű kancsóm.

Ó nem, ilyet ne higgyetek - Hadúr itt van közöttetek, Hadúr, a roppant Őspogány üget sötétpej vadlován.

Szegődjünk hát nyomába mi gyávaságot irtani, álljuk helyünket emberül - ki küzd, megél, más elmerül.

Megáll isten, megáll a világ, gyönyörrel bámul ily csudát, hogy vasököllel ha akar, szabad s egész lesz a magyar.