Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
véletlen, hogy a vers aranymetszetében kap helyet, mint szövegfókusz. Ha következetesek akarunk maradni magunkhoz, akkor különösebb nehézség nélkül „beazonosíthatjuk” a versben lakozó Jó(zsef) Attilát. Haladjunk soijában, és maradjunk abban, hogy kevés a jó ember (úgy általában) de Párizsban, Szegeden (ahol történetesen József Attila megfordult) azért akad legalább egy (Berlin, Moszkva most maradjon talány). A jajgató jó ember talán az a József Attila, aki a megfelelő helyen és időben egy egész verset (ami felér egy egész élettel) végigjajgat: „Nagyon fáj”... A narancshéj majd A Dunánál című versben tér vissza, mint felszínen úszó dinnyehéj, amely (akkor és ott) a „felszínről fecseg”, nem engedi szóhoz a mélység jó-szép szavait. A narancs igazi nedvdús gyümölcs, melynek életet adó jó-édes levét csak úgy élvezhetjük, ha előbb megfosztjuk a héjától. A narancshéj viszont ,jajgat” amikor „bántják”, verejtékezik, de inkább könnyezik, sír, védelmezi tápláló nedveit. De ugyanez a narancshéj fakaszt könnyeket abban, aki szakszerűtlenül bánik vele és hagyja, hogy a gyümölcs szemébe spriccelje „narancskönnyeit”. .. Az ösztövér harmat egylényegű a kiszáradt folyó medrével. A költő és a hadvezér, ha történetesen az Attila névre hallgat, akkor az a dolga, hogy az élettel, az eleven vízzel mossa át a medreket (akár az egész Duna-medencét is) bármily furcsa is „első hallásra” ez a medermosás... A negyedik versszakban válik külön a jó akarása és a jó, a kettő ugyanis nem ugyanazt jelenti: a jóság a jó megléte, míg a jó akarása nem feltétlenül jelenti a jó létét, ez az oka annak, hogy nem kell jóság-festék a jót-akaróra. De ez az utóbbi szóösszetétel megenged egy szójátékot is: hangalakilag ugyanis a jót-akaró és a jó-takaró megegyezik, jelentés tartalmilag viszont ellentétes értelmet hordoznak. A jó akarása látható, míg maga a jó legtöbbször láthatatlan. Ezért nem kell (nem is lehet) valamire, ami a jót takarja jóságfesték, mert a jóság tünemény, mint a harmat, vagy a Jó-Isten... Az ötödik versszakban kezdi magát József Attila „leleplezni”. A komondor (ősi magyar) kutya, s mint ilyen, a Kos jegyének keleti megfelelője (mint ezt már többször is említettük), maga József Attila. De nemcsak K(k)utyabőrbe bújik József Attila jósága, karikás (ostor) alakot is ölthet, ebben a vonatkozásban viszont a hun Attila jósága (Isten ostora) kerül József Attila kezébe, aki egyszerre juhásza (pásztora) is nyájának (a magyarságnak) meg ugyanennek a nyájnak (egyik) vezér-K(k)osa is. 70
