Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Bárhogy álljanak is a dolgok, József Attila fényessége és a hun Attila tisztánlátása, pontosabban megvilágosodása (eszmélése?) Róma és Párizs küszöbén, mintha közös hullámhosszon rezegne. Arra gondolok, hogy Attiláink a szó profán értelmében, vagy ha úgy tetszik, az ún. hétköznapi elvárásoknak megfelelően tulajdonképpen nem állták meg a helyüket a gátakon, nem viselkedtek igazi férfiként sem ha „szerető után jártak”, mint költőnk, sem ha ellenség állt elébük, mint hadvezérünk esetében. Hőseink éppen abban a bizonyos sorsot eldöntő pillanatban hátráltak meg, anélkül, hogy „csütörtököt mondott volna nekik a fegyverük”. Un. emberi léptékkel mérve akár vereségként is értelmezhető József Attila egész élete, hiszen az a fajta siker és társadalmi elismerés, amelyben legtöbb költőtársa, barátja, mecénása részesült, neki nem jutott osztályrészül. Bizonyos értelemben hasonló a helyzet Attila királyunkkal is, és csak találgathatjuk, hogy mint ember és hadvezér mit érzett akkor, amikor lemondott a biztos (végső?) győzelemről, és támadás helyett hátat fordított Róma és Párizs fényeinek, és „hazament”... József Attila, úgy tűnik, egy „kulcsversében” (és melyik verse nem az?) feloldja ezt az ellentmondást: Tudod, hogy nincs bocsánat Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fii kinő utánad. A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed. Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódíts, ne csatlakozz a hadhoz. Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél. Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél. Atyát hívtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben. Hittél a könnyű szóknak, fizetett pártfogóknak s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy. Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s így nem szerethetsz. Most hát a töltött fegyvert szorítsd üres szivedhez, 65
