Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
elvonatozhatunk addig a bizonyos roppant, harsogó pályaudvarig, amely nem a „Nyugati”, nem is a „Keleti” és még csak nem is a „Déli”. A végső állomás, megálló a József Attila nevet viseli, ahová minden vonat egyszerre befut. (Új fent emlékeztetnék arra a momentumra, amikor a kiterített költőre halotti lepelként Nagy-Magyarország vasúti térképét terítették Balatonszárszón. Hol lehet vajon az a „magyar torinói lepel”?) „Nehéz álomban hervadnak az órák / De violakert úszik belőlük arasznyira a város fölé / Odaindul a vonat s a környék árnyékában odasikoltanak a karcsú / Tornyok...” (Én dobtam, részlet) Az álmok város fölött úszó violakertje úgy tűnik, egy másik tartomány: az elektromágneses színkép látható fénynél rövidebb hullámhoszszú sugárzásokból álló tartománya, amely Mária alázatosságát jelképezi, de utal Krisztus szenvedéseire is, valamint a mennyei királyságra... Oda indul a vonat: „A butaság expresszvonata robog előttünk...” (Most fehér a tűz, részlet) Úgy gondolom, ezt az életbölcsességet nem kell külön kommentálnunk... „Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, / hogy bennetek lakik, az bizonyos.” (József Attila, részlet) Vagyis: ahhoz kell utaznunk, aki bennünk lakik, József Attilához... „Szikrasineken vörösmozdonyok zuhannak előre...” (Kilométerekkel, részlet) A sín akkor vet szikrát, ha a mozdony fékez, a mozdonyok is akkor izzadnak vörösen, ha mozgási energiájuk hirtelen hő- és fényenergiává alakul a megállásnál, s ha valaki történetesen éppen a sínen térdel (talán így imádkozik), akkor a mozdonyok „megbotlanak” és előre zuhannak. .. O nagy világ, csak érted éltünk eddig, száguldó, forró ménesek után a barna földek múló dobaját szívünk teérted dobogta tovább és mozdonyaink szálló dübörgése feléd lengeti most is lelkeinket! (Magyarok 2, részlet) Korábban utaltunk a lovak, a vad ménesek („hun kor”) mozdonnyá válására („magyar kor”), ill. József Attila és Magyarország egylényegűségére. A költő is, az ország is (és a magyar nép is) egy magasabb cél érdekében (talán az emberiségért, a Világért) feláldoztatik és mindannyiszor feltámad... 45
