Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
A medveünnep (tor) leírásánál láttuk, hogy a kitömött bundát mély tisztelet veszi körül, a közösség tagjai étellel, itallal kínálják, sapkát, sálat adnak rá, sőt alkalomadtán ki is festik (pl. a szemét). Elképzelhető tehát, hogy József Attila medvéje is azt kéri tőlünk, hogy őt magát fessük be tiszteletünk jeléül... Mégis valami másról lehet szó: a megörökítésről úgy általában, a medve, a medveség, a medvetor lényegének a megőrzéséről, továbbviteléről. Legszebb példa erre a „lefestésre”, megörökítésre József Attila Medvetánc című verse, ami egyben arra is bizonyíték, hogy nemcsak pemzlivel lehet pingálni, de szavakkal is lehet gyönyörű és életbevágóan fontos költői képeket alkotni... A festmény, a költői kép helyettesíti a valóságot, mű, de jó esetben tükrözi annak esszenciáit, olyan, mint egy tömény valóságkivonat. Aki szereti, ismeri, érti, érzi a művészetet, az képet kap a valóságról is. Azzal, hogy a néző (befogadó) tanulmányozza a műalkotást, valójában maga alkotja meg (festi le) a műről alkotott képét. Aki olvassa vagy szavalja József Attila Medvetánc című versét, az maga is megörökíti, megőrzi és esetleg tovább is adja a verset, a versben a medvét, a medveünnepet, annak minden titkával, erejével, jóságával, szépségével. A néni feje olyan, mint az ecset szőrös vége, amely arra való, hogy megörökítse (lefesse) a (medve)kultuszt, a kultúrát, vagyis a nem genetikai úton terjedő információkat. A fej (értsd: agy) alkalmas az új információk befogadására, tárolására, feldolgozására stb., de ugyanígy alkalmas arra, hogy régi, ősi emlékeket visszaadjon, továbbítson, pl. egy több ezer (tízezer?) éves, vallás előtti korról képet fessen, amikor az istenek állatok voltak, az állatok pedig totem ősök, apácskák, Attilák... Szalaváré Tura is „mindent lefestett” Paál Zoltánnak, aki tovább „festette”, amit örökül kapott: két vastag kötet tanúsítja az Igazszólást... Az a tény, hogy a II. világháború poklában a Kárpát-medencében olyan medvetort tartanak manysik és magyarok, amelynek szerves része József Attila Medvetánca, azt bizonyítja, hogy őseink szelleme atyácskáinkban tovább él... József Attila medvéje, Tura mackója vagy Paál Zoltán elejtett vadja „nyelvtestvérek”, a szép szavak rokonítják őket, maguk is „pemzlik”, amelyek nemcsak lefestik a szavakat, de őrzik és tovább is adják azokat, de csak akkor, ha igazat szólnak... „Az ógörögökön kívül talán az obi-ugor az egyike azon ritka népcsoportoknak, ahol kultikus szertartásokból dráma, vagy annak csírája más 322
