Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Víz: (láttuk) anyag, lélek, fény, tünemény... Ér: erő, eredet, érosz... Kéz: kezdet, kész... Ha tehát ez a kéz a szájhoz emeli a vizespoharat, akkor az élet vizét juttatja be a termékeny test lankás tájaira, vagyis Attilát... De a költő, a teremtő (atyácska) igéje, szép szava is alászáll az Óda rejtelmeibe, szintúgy Attila alakjában: az ige szó visszafelé olvasva: égi... Mindebből nem kevesebb következik, mint hogy Attila maga az atya (az igével teremtő) a (szent) lélek, akitől az anya szeplőtelenül életet fogan a méhében, és a fiú, aki, mint majd látni fogjuk a következőkben, arra vállalkozik, hogy immár odabentről tudósítson bennünket... A helyzetnek és József Attila szellemének megfelelően aszexuálisan (szűznemzés) szállta meg ebben a szerelmes versben az anyát az anyag, a lélek, a fény, a tünemény, az ige, Attila, az élet megtartója, az élet vize. Az Óda gyújtópontjában vagyunk, a kint és a bent határán, és a dalnok szép szavai révén mi is részesei lehetünk a „nagy kezdetnek”. A nemzés aktusa felfogható úgy is, mint „negatív szülés, születés”. Vicces, erotikus karikatúrákon gyakran találkozunk a pénisz antropomorfizált ábrázolásaival, ahol a hím nemi szerv, mint kisebb-nagyobb emberke (homonkulusz) lendül támadásba, nyomul előre, tolul, teszi dolgát a hüvelyben, mint a dugattyú a motor hengerében... József Attila azonban, mint láthattuk, más úton-módon jut be a női testbe, a „magna mater”-be, úgy, ahogy ezt tőle elváijuk, ahogy ez hozzá illik... Amikor Marton Mártát nézi, mint férfi érzékeli annak szépségét, szerelemre termettségét és ekként (ti. mint hím-nemü) próbálja arra bírni, hogy a nő szeresse őt, az ösztönt (vigyázat, az ösztön szóban ott az ős), a nemi vágyat kelti fel benne a szépasszony. Ezzel egyidejűleg életre kel Attilában, a férfiban a költő is, aki arra hivatott, hogy átalakítsa a szerelemre gerjedt „szív” potenciálját, és már nem annyira a kéj után sóvárog, hanem a Marton Márta név kicsengését hallja, erre összpontosít. Szembe kerül a mártasággal harmadszor (ezúttal egyszerre kétszeresen), tudja, érzi, hogy emberére, asszonyára talált, mint martjára a folyó... A Márton ugyanúgy keresztnév (utónév), mint a Márta, ahhoz hasonlóan, ahogy ez a József Attila, József Aronné (Pőcze Borbála), József Jolán, vagy a József Etel nevekben is megnyilvánul. Egy költő számára a nevek is szavak, a versek pedig nem mások, mint ezeknek a fontos 30
