Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Azt feltételeztük, hogy a Cantata profana színtere nem más, mint a kékszakállú herceg várának ötödik szobája, amelybe bele van sűrítve a történelmi Magyarország: a Kárpát-medence, Szent István királyunk állama, de ebben a szép és nagy országban (selyemrétekkel, bársonyerdőkkel, hosszú ezüst folyókkal, messzi kék hegyekkel, nappal, holddal, csillagokkal, hajnallal és alkonnyal) mégsem felhőtlen teljesen minden, hiszen: „véres árnyat vet a felhő”. Lehet, hogy a véres árny arra utal, hogy Szent István királyunk nevéhez-kezéhez sok vér is tapad? Gondoljunk arra a sok száz (ezer) sámánra (táltosra), akiket megöletett, Koppány felnégyelésére, vagy Vazul megvakítására stb., s tette mindezt az újonnan felvett kereszténységért, vagy hogy még tovább menjünk, a Megváltóért (Jézusért), az elsőként meghalt vértanú, István nevében... Mindebből az szűrhető le tanulságul, hogy Bartók Cantata profanáiknak lehetnek további rétegei, mélységei, de talán leginkább magasságai, tiszta helyei. A kékszakállú herceg vára hatodik és hetedik szobájának, a könnyek tavának és a régi asszonyok (életterének kell most megkeresnünk a kiteljesedett alakjait, másait Bartók „avatatlan, világi, közönséges, kegyeletsértő, durva, otromba” stb. (ezt jelenti a profán kifejezés) énekében (a cantus latin szó, éneket jelent, ez a szótöve a cantatának - cant -, érdekes, s majd látni fogjuk, hogy cseppet sem mellékes körülmény, hogy hangalakilag a magyar kanta szóval mutat egyezést, amely viszont a kanna - korsó - népies formája). Bartók kolindaszövegéből az olvasható ki, hogy az a bizonyos öregapó csak és kizárólag szarvasvadászatra tanította fiait, vagyis az alma (almák) nem estek messze a fájuktól. Csak találgathatjuk, hogy az öreg ismerte-e valamely (városi) mesterség csínját-bínját, a földművelést, a lovas-nomád életmódot, a pásztorkodást, abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy a legősibb férfifoglalkozás, a vadászat tudományát birtokolta, és történetesen szarvasokra „specializálta” magát. (Szarvasra) vadászni viszont nemcsak azt jelenti: kifigyelni, becserkészni, megismerni, célba venni, leteríteni, hazavinni, megnyúzni, megfőzni, megenni stb. a vadat, hanem azt is, hogy mindennek a megvalósulása céljából „szarvasul kell gondolkodni, érezni”, bele kell „búnni” (ténylegesen vagy szimbolikusan) a szarvas bőrébe, szarvassá kell válni. (Eszembe jut az öt ujj mondókája: Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megfőzte, ez az iciri-piciri mind megette, kerekecske dombocska, erre szalad a nyulacska...) Öregapónk ezek szerint (titokban?) tudhatta azt (amit a fiúk jó anyja még csak nem is sejtett), hogy ti. a gyerekek, hajó nevelésben része289
