Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
József Attila Ódája olyan, mint egy útleírás. De ki utazik, mivel, miért, hová? Természetesen József Attila a (mese)hős, aki annak rendje és módja szerint útra kel. Táltosparipája, közlekedési eszköze nem más, mint az emlékező gondolat, amely szavakba öntve kapja meg végső formáját és lényegül ódává: emelkedett hangú, magasztos tárgyú énekké... Mint a vándorok általában, a mi utasunk is saját magát keresi, de jól tudja, hogy: „...hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat.” Az ülő testhelyzet arra enged következtetni, hogy költőnk egyfajta meditativ, tűnődő, szemlélődő lelkiállapotban van, önmaga felé forduló, vagyis az utazás, amire készül, belső utakon zajlik majd. A csillámlást értelmezhetjük csillogásnak is, a sziklafal magasságot sejtet, vagyis valahol odafenn (talán éppen egy csillagon) érhetjük tetten József Attilát, amint éppen szavakkal játszik: igével teremt, mint a Mindenható, érzékeli a jelent, a külvilágot, de egyszersmind múltat s jövendőt is lát. A csillám viszont valóban létező anyag, fontos, kőzetalkotó ásvány, amelyből pl. rozsdavédő festékeket is készítenek. József Attila a Kos jegyében született, vagyis a mindenkori kezdet költője. (Ne feledjük, hogy a költő szavunkat a költ, kelt, kelet, keletkezik, kel szavakkal lehet kapcsolatba hozni, de benne rejlik a kéz, a kezdet, sőt a készít lehetősége is, vagyis a teremtés...) A Koshoz a csillagmítoszi hagyomány fémként a vasat rendeli, s talán ennek a ténynek is köze lehet ahhoz, hogy József Attila is a vasat kedveli leginkább a fémek közül (ami verseiből egyértelműen kiderül), mi több, az Ódá ban (Ódával) a „vas útján” (vasúton) teszi meg talán a legizgalmasabb szakaszt. Egy „vasas költő”, ha meg akar maradni az örökkévalóságnak, akkor legjobban teszi, ha olyan helyre ül, ahol védett a korrózióval szemben, nem rozsdásodik be, mivel a csillám élteti... A csillámló sziklafalon ülés egy más megközelítésben is az élethez vezethet. Egyik legismertebb fajtája a csillámnak az ún. biolit, amely nem más, mint az élő szervezetek közvetlen tevékenysége révén létrejött kőzet. A mi Attilánk tehát ezen az „élő kövön”, „eleven csillagon”, az élő világmindenség egy darabján elmélkedik, emlékezik (figyeljünk fel az emlő és az emlék szavak egymásba csengésére). A szív csendre való szoktatása azt sugallja, hogy a „célállomás” nyugodt, békés, csendes hely lesz, maga az odautazás pedig visszatekintés, amit József Attila úgy érzékel, hogy: „...idesereglik, ami tovatűnt...” 26