Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Ismeretes, hogy az ún. Lengyel-Magyar Krónikában (XII. század) Attilát következetesen Aquilának nevezik. Az aquila (latin) szó magyarul savt jelent. Az Aquila csillagkép a Tejútban található (a Nyilas-cikkelyben), legfényesebb csillaga, az Altair viszont hangalakilag rímel Attila szavunkra, nevünkre. Mindebből az következik, hogy József Attilának (is) jó oka volt arra, hogy a maga módján, versben, mitikus céljai elérése érdekében, „meglovagolja” ezt a sokarcú madarat, és egyenesen a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóján lépjen elénk: ezt a darabját a kincsnek külön Attila korsójaként tartják számon. József Attila egyik sasának a karma, a másiknak a szárnya van vasból. Tudjuk, ez a fém méltó igazán a „proletárköltőhöz”, vagy ha úgy tetszik, a vas és acél országához. Poétánk viszont úgy tűnik, nemcsak ösztöneit képes szublimálni (a Költőnk és kora162 című versben - és egész életművében), nemcsak egyszeri, megismételhetetlen emberi mivoltát, lényét, létét képes az örök visszatérés mítoszi tartományaiba felemelnie, de ismeri a verselés titkos „kémiáját” is, tudója a „költemény-bölcsek kövének”, és a vasat arannyá változtatva, a verset korsóvá formálva mutat arányt, irányt, és vezet bennünket vissza az arany nyárba... A Sas semmiből-jöttsége, korábbi nemléte mintha azt fejezné ki, hogy nemcsak földi léptékben, de szűkebb kozmikus környezetünkben sem lelhetjük meg, vagyis a Naprendszeren kívül kell keresnünk madarunkat. Amint erre korábban már utaltunk, a Tejút vonulatán kell elindulnunk, ha utol akarjuk érni „az éji folyó égre kelt csiliagát”, vagyis magát a Sas csillagképet. A fogoly szó főnévi (madár) és melléknévi (rab) vonatkozásban is utal a világ(mindenség) aktuális helyzetére. Olyan az, mint a madár, amely elveszítette repülési képességét, és ennek következtében védtelen, kiszolgáltatott, de elsősorban szabadságát vesztett lett, amit vissza lehet, sőt vissza kell kapjon egy ragadozó, a madarak királya, oroszlánja, a sas, aki állja a Nap fényét stb., hogy ez a magából kifordult, egyensúlyát vesztett, röpképtelenné vált, önmagától felemelkedni már nem tudó lény visszanyerje igazát, erejét, szabadságát, életét, madárságát... A vers 11-12. sora jelzi, hogy a fogoly (világ) véres pihetolla (az elragadtatás révén) átlényegült: fogolyként elpusztult, de szabad madárként, sasként újjászületett, mint a pirosló reggel tavaszi, tavaszponti, visszatérő Napja. 162 József Attila 2005. II. 492. 218
