Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

Mintha vonta volna, hogy szálljon el, az ég, vagy mintha szédítő magasságokba lengne, vasszámya ráfeszült a földre. Egy marék agyagföld annyi nap fényét eltömte benne. Az éjjel vihar volt és sírás éjjele. Nem szóltam, hogy egy sast leltem kapunkba halva. Pedig fölharapták a kutyáink hajnalra És aztán nem tudom, hogy mi történt vele. Innentől kezdve kénytelenek leszünk József Attila Sasát, sasait párhu­zamosan olvasni a nagyszentmiklósi kincs aranyba metszett égberagadá­sainak képírásos üzeneteivel. Nem akármilyen kihívás... Az 1937-ben íródott A sas, Látomás címen is megjelent a Pesti Nap­lóban, 1938. május 8-án (Győző és Mihály napja). Első olvasatban való­ban félelmetes látomás, valami hasonló, mint János evangélista apoka­liptikus víziója. János apostolt és evangélistát már csak azért sem hagy­hatjuk ki a „játékból”, mivel egyik legismertebb attribútuma éppen a sas (a négy evangélista közül ő jutott írásaiban a legmagasabbra) - további attribútumai közül, mint majd látni fogjuk, a kehelynek lesz jelentősége Jelenéseiben pedig egyhelyütt a következőképpen fogalmaz: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiálto­zott. (Jel 12, 1-2.) (...) Mihály legyőzi a sárkányt Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtá­madták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt leta­szították angyalait is. (Jel 12, 7-9.) (...) Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszámyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kí­gyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják.” (Jel 12, 13-14.) János evangélista Jelenéseiben és József Attila Látomásaiban mintha valamiféle közös rendezői elv valósulna meg, de a szereplők is mutatnak egymással bizonyos fokú rokonságot. József Attila versében a sas képe 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom