Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
- néztem a jobbról balról érkező, majd egyesülésük után is hosszú darabon jól megkülönböztethető habokat - mert a Sió a Balaton kék vizét, a Kapos pedig a somogyi lankák híg iszapját hozta a közös vállalkozásba — és némi méltatlankodással azt gondoltam: nincs igazság abban, hogy az együttes folyót ettől fogva továbbra is Siónak hívják, hisz legalább felét most már a Kapos adja. Később - manapság is, amióta a Siót »hajózhatóvá« téve teljesen mélyre kaparták, s emiatt a Balatonból évszámra egy csöpp vizet sem engednek bele, a Sió néven ismert folyó voltaképpen a Kapos. Nem kerestem, nem fogadtam örömmel ezt a beáradást az életembe. Festi annyi életrajz és visszaemlékezés elbűvölőnek, első pillantásra megszeretnivalónak a fiatal József Attilát, hogy bevezető nélkül elmondhassam, a fiatal József Attila nekem első pillanatra nem volt rokonszenves.”146 Még egy idézettel kell élnünk ahhoz, hogy „teljes legyen a kép”, öszszeálljon hőseink mítoszi mozaikja, ezekből az apró, de annál szebb töredékekből... Új fent Illyés Gyula az idézett: „József Attilával 1927 őszén ismerkedtünk meg, mikor az első hosszú csavargás és beszélgetés után elváltunk, sokáig ráztuk egymás kezét, majd összeölelkeztünk, s én - mivel épp csüggedt volt - fölemeltem, olyan magasra fölém, amennyire csak bírtam. Utolsó búcsúzásunk is mozzanatról-mozzanatra így folyt le.”147 Hogy a kérdésre választ adjunk, le kell fordítanunk József Attila mítoszi nyelvére az eddig elmondottakat. A költő archaikus gondolkodását kell tehát rekonstruálnunk kellő jelentőséget tulajdonítva bizonyos dolgoknak, eseményeknek. Az első és az utolsó találkozás soká tartó kézrázogatása, majd baráti ölelése, amelyben Illyés Gyula olyan magasra emeli maga fölé József Attilát, amilyen magasra csak bírja, szépen kifejezi hőseink (eleve elrendelt) együvé tartozását, de jól tükrözi a kettejük közötti erőviszonyokat is. Illyés Gyula az, aki nagyobb testi erővel bír, ő áll biztonságosabban a földön, neki van meg az a képessége is, hogy „jobban tud helyezkedni az életben”, a mindennapi gyakorlatban mintha neki lenne nagyobb tapasztalata, ő ismeri jobban a „fogásokat” stb. Mindez abban nyilvánul meg, hogy maga fölé emeli a társát, de nem döngöli a földbe, mint a népmesék bajvívói, hanem a magasban tartja. Illyés Gyula ugyanis tudja, érzi, sejti, 146 Illyés Gyula i. m. 8. 147 Illyés Gyuláné i. m. 116. (Illyés Gyula Naplójegyzeteibö\, 1939 [?]) 205
