Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
vajúdás annál hosszabb, fájdalmasabb lesz, amit megszenved anya is, csecsemő is: „A csecsemő / is szenved, ha szül a nő. / Páros kínt enyhíthet alázat.” (Nagyon fáj, részlet) Vajon a testi megszületés József Attila esetében megfeleltethető-e a pszichológiai megszületésnek? Úgy tűnik, igen: Öcsödön, vagy ha úgy tetszik, az öcsödi gáton a gyermek férfiasán állta a sarat, tűrte a születés fájdalmait. A „bába” nevelőapja volt, ő „vezette le a szülést” ostorával. De Attilát (a Nagy Vizet) maga a föld, a földanya, Gaia szülte: A kút, a tiszta forrás, az eredet medre ilyetén a hüvely szinonimája, míg a pocsolya, amelyben a kisfiú próbálta magát kimosni a sárból (szarból), e logika szerint a végbélnyílással analóg. A két (föld)nyílás közötti keskeny (föld)gát tehát jó egyezést mutat Pőcze Borbála gátjával. Korábban említettük, hogy Balaton szavunk ugyanazt jelenti, mint az Attila szavunk, vagyis nagy, tiszta vizet, az élet megtartóját, vizét. Ha viszont a balaton szót nem sumér szótárakban keressük, hanem pl. a Földrajzi nevek etimológiai szótárában21, akkor azt találjuk, hogy szláv eredetű, és a blato (sár) szóból eredeztethető. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy mind a magyar nyelvben, mind a szláv nyelvekben a kifejezés széklet (szar) értelmű is. A szülésnél a nők néha akaratlanul székletet is ürítenek. Ezen a réven válik a szülő nő gátja egyfajta határrá a tisztaság (magzat) és a piszkosság (széklet) között. Az öcsödi (föld)gát is egyfajta vízválasztója volt a tisztaságnak és a piszkosságnak, de ami ezen a ponton a számunkra a legfontosabb: a fiú, az Attilává váló Pista azon igyekezete, hogy tisztára mossa magát a születésben. A nadrág (ruha) mosása (széppé, újjá „varázsolása”), saját maga tisztába tétele alakul át (szublimálódik) a versek megírásának kényszerévé a majdani költőben, s talán nem véletlen, hogy már a legelső versben is új, tiszta ruhát kíván magának. De minden vers megírása is olyan, mint a születés kínja: a versírás vajúdás, a vers maga pedig nem más, mint a csecsemővé váló magzat a szülőcsatomában, születőfélben levő ember. Ha azt mondjuk József Attilára, hogy úgy ír (verset), mint a vízfolyás, akkor ez alatt azt értjük, hogy a szülőcsatoma medrében áramlik a torkolat felé, áradat alakjában tiszta szívvel (szív visszafelé víz) betör, mint Attila... Ezek után nincs mit csodálkoznunk azon, hogy több versében is a szülés, a születés fájdalmai jelennek meg a verssorokban, vagy a sorok között, sőt néha az egész költemény is felér egy megszületéssel: 21 Kiss Lajos 1980. 18
