Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
archetípusok szoláris-planetáris karakterét, s magunk is éppen ebből a megközelítésből adhattunk talán legpontosabb leírást a dolgok folyásáról... A telibendőjű aligátorokat tekinthetjük a Szűz megnyilvánulásának. A bendő (emésztőrendszer) a Szűz felségterülete, mint ahogy az aligátorok legkarakterisztikusabb testrésze a száj a fogakkal is ugyanennek a rendszernek a részét (elejét) képezi: a harapás, rágás, felfalás is egyfajta szűzi szétdarabolás. (A Gyömröi vezetéknévben is ott a gyomor.) A költemény záróaktusa talán a legszebb az öt közül. A költő hanyatt fekvő testhelyzete fölfelé nézést sejtet, de ez a nézés, látássá alakul, az ég asszonyának szemében való visszatükröződéssé... Vajon mit látnak ezek az egymásnak fordított (lélek) tükrök? Magukat a másikban, és a másikat magukban, magányt, a szem fekete vagy zöld bogarát, és még ezekbe a szembogarakba is belelátják egymás szűzi zöld halálát... A Napba költözött (öltözött) Mária képe jelenik meg József Attila: Ne bántsd című versében is: Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted, magadat érte kínokba veretted s nem adtál két pofont neki. Telefirkáltad a falat vele. Vesd le magadról! Mint ruhád is épen, gyámoltalanul lóg alá a széken - annak kapán, ki szereti, csüngjön, míg foszlik kéje éjjele! Dobd le -a háta legyen újra görbe, lába csámpás, bújjon az álla szőrbe! Bibircsók nőjjön a hasán! Gyűrje e verset kapzsi tenyere! Te fuss vissza a szép növésű, kedves lányok ölébe - oly illőt ölelgess, ki kapkod, fül vágyad után, mint zivatarban zengő jegenye! Első megközelítésben a költemény szintén az ún. átokversek kategóriájába tartozik (legalábbis besorolható). Amolyan tehetetlen elégedetlenség, harag, kiábrándulás, esetleg a bosszúállás vágya szülhette, mint a rontásokat általában. A másik (a nő) gyengesége ebben az esetben nem gyengédségre utal (ami egy nőnél esetleg kívánatos), éppen ellenkezőleg: a jellem, a lélek, a „belső tartás” az, ami erőtlen, esetleg romlott, tisztátlan, alantas stb. Nem véletlen, hogy József Attila ezt a gyenge nőt (vagy inkább azt a bizonyos nőt, ti. Gyömröi Editet) éppen ruhához, mégpedig saját ruhájához hasonlítja. Ha ugyanis ruhánk „elhasználódott”, elszakadt, elkopott, beszennyeződött, értéktelenné vált, le lehet, sőt 123
