Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Attila mikro- és makrokozmoszába, élő, pulzáló világegyetemeibe, panteisztikus, görbült tereibe... Mindazonáltal egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a költő a verseit nem (elsősorban) a „szakembereknek” szánta, sőt meggyőződésem, hogy kimondottan az ún. nem szakemberek a legmegfelelőbb „vevői” a József Attila-i univerzumból érkező üzeneteknek... Ebből adódóan talán az volna a leginkább kívánatos, ha minden ember a Saját módszerével keresné és lelné meg (József) Attila kincsét, mosná és őrizné Attila a(A)ranyát... De haladjunk a verssel: A ki-be ugráló szem a mi felfogásunkban nem a zavartság jele, éppen ellenkezőleg, lehet arra való utalás is, hogy Attila kívülről is, és belülről is nézi, látja a világot, és a világ most számára Edit. A megbolondulás (egy kicsit olyan, mint a „megboldogulás”) ennek megfelelően az a képesség, az az állapot, amit más szóval talán révülésnek nevezhetnénk, mitikus, misztikus, metafizikus világokban való bejárás, ill. az e világokban való jártasság. Ennek ad nyomatékot a költő, amikor azt mondja: „ha majd egész valómmal kancsítok”. A kancsítás első megközelítésben a ki-be ugráló szemek egyfajta „megállapodása”. (Ezek az eddig ki-be ugráló szemek jó egyezést mutatnak a Nagyon fáj című vers szemeivel, amelyek akkor és ott éppen a kívül-belül leselkedő halált lesik.) Ez a „fixált”, egy pontba néző, vagyis összpontosító tekintet határozza meg most a költő egész valóját, s ha egy pontra néz (kancsít), akkor minden pontot lát, mint Isten szeme... Nem lehet véletlen, hogy a költő nagybetűvel ad hangsúlyt a „világlátásának”: „Ezen a világon” - mondja. Ezzel azt sugallja, hogy tud más világokról is, sőt azokat (mint már kiderült) látja, bejárása is van, de nem evilági énje az, amivel ott „boldogulhat”, hanem egy másik én, egy misztikus való teszi számára lehetővé a tájékozódást... Ebben a metafizikai világban viszont már nem Gyömrői Edit az a személy, akit József Attila lát, nem is a mama „ugrik be a képbe”. Egyszerre megjelenik Kisboldogasszony, aki annak a bizonyos jognak a folytán csakis egyvalakihez tartozhat, és ez Jézus. Csakhogy Máriát (mint ezt láttuk) már megszállta a szentlélek, ezért Kisasszony, vagy ha úgy tetszik, „boldogságos kismama”. A „tettes” („tettesek”) természetesen most sem az evilágban keresendő(k), a „megszállók” nem Gyömrői Edit fiában vagy vőlegényében leledzenek, hanem az Istenfiúban, aki szintén már nem a József Attila névre hallgat, hanem akit Jézusnak hívnak. Vagy 117
