Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
és kegyelemkenyéren tengődtek pár évig, amíg a községi elöljáróság át nem telepítette őket Magyarországra, ahol születtek. Kicsi, alacsony emberke volt. Egyszer az apám kérdezte tőle, hogy miért nem volt katona. Azt felelte rá, hogy azért nem, mert a feje nem érte el a deszkát, (nem ütötte meg a magassági mércét). Tehát 1926-ban, amikor először felmérték a legelőt, akkor abban az évben nem volt csordás sem. Mindenki maga legeltetett. Ezt a fölmérést sokan ellenezték a falu gazdái közül, ezért egyelőre „föl is borították” és újra közösen legeltettük marháinkat csordásokkal még pár évig. Ahogy visszaemlékszem, ezek a csordások a szerződés szerint kaptak minden darab marha után egy mérce búzát, vagy rozsot. Azt hiszem, hogy ez a mérce 15 liter volt. (Ennyit szoktak adni egy napra az aratóknak is). Ezen kívül egy kenyeret, egy fazék tejet, meg hat dinárt. A terményt, meg a pénzt év végén szokták összeszedni, csak a kenyeret, meg a tejet kapták év közben, ahogy szükségük volt rá. Nem volt valami sok, de azért 100-150 tehén után összejött nekik a télire való. Kora tavasszal az egész utca összejött egy helyre, meg a tehénpásztor jelöltek is. Megegyeztek ott helyben és megcsinálták a szerződést is, de csak arra az egy évre. Egyszer Imre bátyámmal mi ketten jártunk házról-házra értesíteni és ezért kaptunk néhány dinárt. Egy háznál, ahogy az ajtó elé értem, valamilyen vizet öntöttek ki, csak úgy messziről és engem telitalálat ért. Nagyon sajnálkoztak, mert véletlenül történt, megtörülgettek, de nem történt semmi baj. A legeltetés ment még vagy négy-öt évig így, akkor aztán újra fölmérték a legelőt, de csak azoknak akik akarták. Akik nem mérették föl, azoknak megmaradt közlegelőnek. Ez már 1931-ben volt. Talán a falu kétharmada mérette ki magának, a harmadik harmad kikapta közlegelőnek. Ezek később is csordásokkal legeltettek, de már nem olyan nagyban. 1932 tavaszán ki lett jelölve mindenkinek a parcellája és az után mindenki annak használta, amire akarta: szántónak, kaszálónak, szóval amire alkalmas volt. Amint már említettem ott legeltettem. A legelő kiosztása miatt ez alkalommal is nagy veszekedés volt, újra föl akarták bontani, „borítani”. Eleinte még a karhatalom is beleavatkozott és mindenkinek kellett a sajátját védeni. Lassan mégis bele kellett nyugodni, de azért jó sokáig megvolt az ellenségeskedés a két párt között, még harag is. A fölmért területet mindenkire rá is keblezték telekkönyvileg, úgymint a többi földeket. Ezeket aztán el is lehetett adni. A közlegelőt meg a háború után államosították, de még ezidáig sem kaptak érte semmiféle kárpótlást. 69
