Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
Ami az élelmezést illeti, amint már írtam éhség nem volt. Az élelem megtermett bőven. Igaz húsfélét keveset fogyasztottunk. Évente egy hízott disznót szoktunk levágni (ez általában minden házra vonatkoztatható volt). Elég szépen meg szoktuk hizlalni, akkor a vastag szalonna volt a fontos, arra fektettek minden súlyt. Éppen ellenkezőleg, mint manapság. Ennek oka az volt, hogy a mészárszékben egy kg sertés- vagy marhahús ára három-négy dinár volt, a zsír meg tizenhat. Annak az egy disznónak a húsa még a télen vagy tavaszra el is fogyott. Igaz, hogy nyárra nem is igen lehetett tartósítani. Később már csak itt-ott valami majorság (szárnyas) féle volt. Mészárszékből nagyritkán hoztunk húst. A zsírral takarékoskodni kellett, hogy kitartson egész éven át. Ezt pótoltuk a tejes és a tejfeles ételekkel. A tejet nem lehetett eladni, nem vásárolták fel, esetleg egy-két tanító-, csendőr-, finánc-család szokott hordatni, de ilyen szerencséje nem volt mindenkinek, hogy eladhassa a tejet. Különösen nekünk nem, mert messze laktunk a főutcától. Egyszer azért sikerült nekünk is hordani a postamesteréknek naponta másfél litert. Ezt a mennyiséget én szoktam elvinni minden este. Úgy tudom két dinár volt literje. De ez is csak egyszer sikerült. Az ára jól jött volna, de a tejet is elfogyasztottuk. Mindannyian szerettük a tejes ételeket, mert pótolta a zsírt és a húsételt. A kenyérrel, búzaliszttel nem nagyon kellett takarékoskodni, az megérte mindig az újat. Kenyeret mi magunk sütöttünk (az édesanyánk, mert ez kimondottan asszonyi munka volt). Négy nagy kenyeret szokott kisütni, talán három-négy kilósak lehettek és ha elfogyott, sütött másikat. Rendszerint eltartott 10-12 napig, néha két hétig is. A rozskenyér nem száradt ki olyan gyorsan. Nagyon sok leveses ételt főztünk, ahhoz meg sok kenyér kellett. A búzalisztből meg sült-, főtt-tésztákat, pogácsákat és egyéb eledelt készítettek édesanyámék. Kukoricalisztet is használtunk lepénynek, pogácsának, meg az ún. gánicának, vagy dödöllének, amit ettünk zsírral, töpörtyűvel (amikor volt), tejjel és tejfeles zsírral is. Fogyasztottunk még hajdina- és köleskását. Ezeket is olyanformán készítették el, mint a kukoricaeledelt. Akkor ez mindennapi eledel volt, amit már néha untunk is. Ezeken kívül - különösen télen - ettünk sok savanyúkáposztát, répát (néha egy kis hús is került bele), babot, krumplit. Tehát választék volt elég nagy és ezek mind egészséges eledelek voltak. A magas vérnyomás fogalmát nem is ismertük. Lehet, hogy volt itt-ott valakinek, de senki ilyennel nem törődött. 67
