Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)

Falusi élet és népszokások

a másik szlovénul. Nem volt mit egymás szemére vetni. No azt azért megemlítem, hogy valamikor volt a dohányboltban egy bizonyos kész csomag, amiben benn volt minden szükséges kellék: dohány, cigarettapa­pír, gyufa és a többi. Amikor valaki ilyent kért, így kérte a boltostól: „kérek egy cakunpakkot”. A régi boltosok már tudták, de valami új segéd az nem tudta, hogy mi is az a cakunpakk. Hát ezen sokáig nevettek a faluban. Amint látható, dacára a gazdasági válságnak, meg a szegénységnek, elég vidám volt az élet akkoriban. Sokat társalogtak, mulatoztak abban „a régi jó világ”-ban, amikor még nem volt rádió és televízió. Akkor arra is ráértek, hogy néha összejárjanak egymáshoz a családok beszélgetni, kártyázgatni, persze csak ezt is úgy, hogy a vesztesnek kellett osztania, meg előtte keverni. Jól elbeszélgettek tökmagköpesztés vagy más tevékenységük közben és téli időben sokszor este kilenc-tíz óráig is fönn volt a család a vendégekkel. E fejezet végén szeretnék néhány régi tárgyat említeni, melyek az itt leírt nevükön már nem ismeretesek, vagy manapság már nem is léteznek, nem használatosak. Börsöllö: ez egy 30-40 cm magas fából esztergályozott mozsár, amelyben mákot, diót, tökmagot szoktak tömi egy súlyosabb nyeles szerszámmal, leggyakrabban egy fejsze nyelével. Bürögle: egy hosszú nyélen lévő vascsipesz, amivel az agyagfazekakat szokták berakni a kemencébe és onnan kivenni azokat. E szerszámmal szokták leszorítani a disznónak az orrát, amikor leszúrták. Szamaié: hosszú nyélen egy kis deszka, amellyel a parazsat szokták kihúzni a kemencéből. Pemet: ez is egy hosszúnyelű szerszám, a végén kukoricafosztásból csutak, vízbe áztatva ezzel söpörték ki a kemencéből a maradék parazsat, hamut. Kenyér-, vagy kalácssütés előtt alkalmazták. Hásku: kis falépcső, amelyről a hátsó kerítéseket szokták átlépni, hogy közelítve érjenek ki a gyalogutakra, a mezőre. Lentörő sukk: ezzel, mint a neve is mutatja, a lent meg a kendert törték meg. Tiló: a len meg a kender tilolására szolgált. Gereben: vasfésű, a lent és a kendert tilolás után ezzel szokták kifésülni. Rokka: még ma is található szerkezet némely háznál, lábbal hajtják, fonallá sodorják vele a növényi elemi szálakat. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom