Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyarság rövid története (1919-1989) - A szlovéniai magyarság jogi helyzetének alakulása 1945 után
A szlovéniai magyarság helyzetének alakulása 1945 után Elöljáróban elmondhatjuk: ha Magyarországot a keleti blokk államai közül a „legvidámabb barakk” jelzővel illetjük, akkor kisebbségi viszonylatban a szlovéniai magyarság az, amelyre szintén ráillik ez az aposztróf. Jegyezzük meg azonban mindjárt, hogy ezek a meghatározások - bár nélkülöznek mindenféle tudományosságot - legtöbb esetben azonban mégsem tekinthetők légből kapott állításoknak. Tény azonban, hogy a háború utáni tragikus helyzetet lassan olyan viszonyok kezdték felváltani, amilyeneket más utódállamok magyar kisebbségei csak álmodhattak maguknak. De menjünk szépen sorjában. A II. világháború után kezdődött minden elölről. A szlovéniai magyarságra pedig ugyanolyan sors várt, mint más utódállamokba került testvéreinek bármelyikére. A „bűnös nemzet” stigmájával megpecsételt kis népcsoport alig negyedszázaddal az első tragikus törés után ismét lefejeztetett. A Vörös Hadsereg ezt a területet a jugoszláv partizánhadsereg szövetségeseként szabadította fel, ezért már a háború befejezése előtt minden kétség eloszlott afelől, hogy a háború befejeztével hova fog tartozni. Az itteni magyarságra is, akár a többi utódállamban rekedt testvérére, légyen az a Felvidéken, Erdélyben, a Kárpátalján vagy éppen a Vajdaságban, nehéz hónapok, évek vártak. Olyanok, amelyekről sem a hivatalos történetírás, sem a politika a legutóbbi időkig nem beszélt. A teljes jogfosztottság időszakában a szlovéniai magyarságra is az atrocitások különböző módozatait alkalmazták a győztesek. Ezek közül is a legemlékezetesebb az 1945. júniusában végrehajtott tömeges deportálás, amikor szám szerint 558 magyart hurcoltak el a hrastoveci gyűjtőtáborba. Az internáltak 1/3-át tizenöt éven aluli gyerekek, 44 százalékát pedig nők tették ki. Jellemző továbbá a petesháziak esete is, akiket a falu határában található olajmezőre való hivatkozással, tűzvédelmi okokra hivatkozva űztek el otthonaikból. Mindez 1948 végén történt. Három nap állott a kitelepítettek rendelkezésére, hogy otthonaikat elhagyják, az ellenszegülőket a belügyi szervek emberei (UDBA) letartóztatták, és a lendvai börtönbe szállították. Az elűzött családok tagjai rokonoknál, ismerősöknél, vagy a szőlőhegyen, a pincékben húzódtak meg. A kőolajipari vállalat később minimális kárpótlást fizetett az okozott károkért. 19
