Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyarság rövid története (1919-1989) - A szlovéniai magyarság gazdasági és jogi helyzete Trianon után
egyensúlya, a közellálás terén is javultak a viszonyok, az öröm azonban nem tartott soká. Az történt ugyanis, hogy az itteni lakosságnak lassan rá kellett döbbennie, hogy nem ilyen felszabadítókat várt. A két világháború közötti „... szorongó és megfélemlített életformát csak alig-alig változtatta meg az ún. »felszabadulás« utáni néhány év” - írja Varga József a korszakra visszaemlékezve. Az elégedetlenség egyik forrása az volt, hogy a visszacsatolt területre óvatossági szempontból teljesen új „köztisztviselői és karhatalmi gárda került”, akik nem voltak sokkal különbek jugoszláv (szlovén) elődeiknél. A Magyarország belsejéből idevezényelt tisztségviselők önkényes viselkedését még a legnagyobb hazafiak is megsokallták. A helyzetet az is súlyosbította, hogy a lakosság jelentős hányada frontszolgálatot teljesített, ez pedig tovább rontott a családok anyagi helyzetén. A háború befejező szakaszában lejátszódott sikertelen kiugrás, majd az ezt követő német megszállás még csak rontott a lakosság közérzetén. A legmegrázóbb visszaélést a lakosság bizalmával azonban kétségtelenül Szálasiék követték el, a szegényparaszti réteg földnélküliségét, illetve föld utáni sóvárgását célozva meg. E vidék háborús vesztesége nem marad el az országos átlagtól: mint ismeretes, a visszavonuló német csapatok a legszívósabban a zalai olajmezőket próbálták védeni, itt a civil lakosság köréből is nagyobb volt az emberáldozat. A terület felszabadításában közreműködő jugoszláv partizáncsapatok részvétele pedig minden kétséget eloszlatott afelől, hogy a háború befejezése után hova fog tartozni Muravidék. A II. világháború utáni gazdasági helyzet is nagy mértékben kihatott az általános társadalmi viszonyok alakulására és nagyban serkentette a ki- és elvándorlást. (Lásd: Demográfiai helyzetkép c. fejezet - B. L.) Az alapjában véve agrárjellegű vidék szövetkezetesítése is másképp játszódott le, mint a kelet-európai államokban, bár így sem kedvezett a nemzeti kisebbségnek. Tarján G. Gábor írja a lendvai népbizottság egy 1956-os rendeletéről, amellyel a közbirtokossági legelőket a lendvai szövetkezetre ruházták át: „Az érintettek 1959-ben kapták meg a végzéseket. Az elvétel a magyar lakosságú falvakban 1220 hektárt érintett.” A másik, ennél is nagyobb problémát a 4-5 hektáros magángazdaságokban jelentkező munkaerő-felesleg illetve a perspektívátlanság jelentette. A háború befejezését követő időszakban a beszolgáltatások, majd a már említett szövetkezetesítés tovább gyengítette a lakosság gazdasági erejét. Probléma akadt később is elég. A magántermelők bekapcsolása a szövetkezeti növény- és állattenyésztésbe sem valósult meg a tervezett 17
