Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
Utószó
töltötték itt, merítve a táj szellemiségéből (Horvátit Sándor. Völgyesi József). A szlovéniai magyar irodalom - leszámítva az előtörténeti korszakot - három évtizedes rövid történetében sok olyan mozzanat van, amelyek révén ez az irodalom a rendkívül fontos regionális szerepén túl az egész magyar irodalomban is sajátos színt képvisel. Ez indokolta elsősorban az áttekintés megírását, amely az itt kibontakozó irodalom születésének körülményeire, a kibontakozási nehézségekre, egy-egy írói egyéniség illetve nemzedék jellegzetes alkotói attitűdjére próbál rámutatni. Meggyőződésünk, hogy a folyamat vizsgálata akkor is szükséges, ha az egyes alkotók pályarajzának elkészítése objektív és szubjektív okokból még várat magára. E sorok írója 1987-ben a jelen dolgozat elődjének számító A muravidéki magyar irodalom rövid története című hosszabb tanulmányában a fehér foltok felszámolását és a további kutatások ösztönzését célozta meg, utalva e feltáró munka fontosságára. A szándék 1993-ban sem változott, talán csak a teljesség és a tudományosság irányában történt elmozdulás. Munkánkat az 1993-as év első feléig könyv formájában is megjelent kiadványok jegyzéke, valamint az írások, cikkek, tanulmányok egyes fejezetekhez kapcsolódó, majdnem teljesnek mondható bibliográfiája egészíti ki. Lendva, 1993. július 134