Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)

4. Irodalomtörténeti írások

Néhány gondolat Herman László festőművész lakodalmas képeiről 177

idők nyomában csak szomorúak lehetünk. A művész sajátos technikával, az angol szakkifejezés szerint fussing technikával alkotta meg a festményeit, amelyek hasonlítanak a tűzzománcra, de nem teljesen azok. A képek kerete (a fa) és az üveg, amely része a képnek, sajátos harmóniát ad.

A falusi lakodalmak sokat változtak a megelőző 20 évben, hiszen sok minden korszerűsödött az elmúlt évek folyamán. Számos városi szokás honosodott meg bennük, igényesebb lett az ételek elkészítése, feltálalása, a terítés stb. Résztvevői modern, divatos ruhákat viselnek, a meghívottak jó része a városból tér vissza az ünnepi alkalomra. Napjaink lakodalmának fontos megtartója a benne rejlő lehetőség: az új életszövetség kezdetén az egész közösség összesegít. A mai lakodalmakban összetáncolt pénzből berendezhetik az ifjú párok az új otthonukat. A következő lakodalmakra pedig ők vihetnek hasonló értékű ajándékokat, mint amilyeneket ők kaptak. De ez már más történet, és másról szól, mint amit a művész megjelenített a képein.

Herman Lászlót nem a mai lakodalmak helyzetképe érdekli, hanem az a fájdalmas múlt, amely már nincsen, és már az emlékezetben is lassan szétesőben van: a muravidéki magyarság lakodalmi szokásai által is utal arra az átmenetre, vagyis ahogy ő nevezi meg, a „vidáman megyünk tönkre” szólással arra az átváltásra, amikor a magyar kultúra és nyelv vált át a szlovén nyelvre és kultúrára, szokásrendszerre. Az átmenet pedig értékválsággal történik, majd idővel értékveszteséggel jár - a magyarok elvegyülésével és identitásvesztésével. Ezt a folyamatot vélem felfedezni Herman László lakodalmas képeiben. Ez a folyamat a művész számára is, de számomra is fájdalmas, drámai helyzet.

(2010)

Herman László festménye