Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)

4. Irodalomtörténeti írások

Gábor Zoltán Keserédes emlékek című önéletírása 173 nem jót, se nem rosszat, azaz semmit - és mégis csináljuk. Az, aki fest, az talán azért teszi, mert valami erősebb erő sugallja neki, hogy azt tennie kell.” És mi ez a sugallat? „A tehetsége, amelynek a tényezőivel Isten munkálkodik. Miért teszi: ön­magáért, a családjáért, a népéért, a hazájáért? Önmagáért azért, mert ez a küldetése, a családjáért, mert ők segítik ezen az úton végigmenni, a népéért, mert van hungarus tudata és identitása, és a hazájáért, mert Zágráb befogadta és ott kapott lehetőségeket a művészi kibontakozására. És Lendva, mert, szülőföldje.” Gábor Zoltán festőművészt személyesen is ismerem, számtalanszor felkeresett a Népújság szerkesztőségében, amikor újságíró voltam, s azt követően is mindig a művészet, a magyarság és kultúra érdekében tette ezt. Gábor Zoltánt minőségi em­bernek, értelmiségi művésznek ismertem meg, aki szerénynek és érdeklődő termé­szetűnek tűnt. Több évtizedes zágrábi léte ellenére is kitűnően beszélte az anya­nyelvét és kitűnően írt magyar nyelven (Postagalamb - 1982; Apisz nyomán - 1990; Tragom Apisa - 1993; Elmondom - 1995; Kazivanja - 1998). Őt annak a festőművésznek és írónak tartom, aki több országban szerezte meg a műveltségét (Budapest, Zágráb, Bécs, Párizs), aki gondolkodásában erősen kötődött a gyökerei­hez, szülővárásához, Lendvához, de európai rálátású és gondolkodású művész, aki messzire látott és a látottak mögött értette az összefüggéseket, amelyet színekben és gondolatokban fejezett ki. Gábor Zoltán önéletírása valójában a művész önfeltáró lélekelemzése és vallo­másszerű írásmódja szerint az önéletírás mint szépirodalmi műfaj legjobbjai közé tartozik. Az önéletírás bizonyos értelemben az emlékiratnak az író egész életére kiterjedő változata. Ennek bizonyítékául szolgál a Keserédes emlékek című önélet­írása, amelyet minden elismeréssel ajánlok kiadásra, hiszen Gábor Zoltán megér­demli, hogy hírt adjon önmagáról és koráról, arról a multikulturális létről, amely­ben élt és amelyet megélt. (2010) Kés nélkül jöttél, fegyvertelenül... Utolsó búcsú Gábor Zoltán festőművésztől Gábor Zoltán lendvai származású, Zágrábban élő festőművész halálhíre a lendvai Szent Katalin templom előtt ért, amikor vasárnap reggel felhívott Bence Lajos, aki átadta a gyászhírt. Mindenre gondoltam, de a halálára nem, s arra sem, hogy elment örökre az ismeretlen örökkévalóságba. Lassan elindultam kocsimmal Kapca felé, feltettem a napszemüvegemet, mert hullottak a könnyeim. Egy baráttól csak így lehet elbúcsúzni: érzésekkel és könnyekkel. Gábor Zoltán festőművésszel a Népúj­ság szerkesztőségében találkoztam először, ahol felkeresett, mert meg szeretett vol­na velem ismerkedni, mint újságíróval. Az ismerkedésünkből barátság lett, hiszen számtalanszor írtam a képzőművészeti kiállításairól és a műveiről is. Tavaly ta­vasszal a zágrábi Ady Endre Kultúrkörben mutatta be Tragom Zrinskih című hor­­vát nyelvre fordított tanulmánykötetemet, s azt követőn még az ősz folyamán felke­restük otthonában. Ez volt az utolsó találkozásom vele. Akkor még derűs volt, ba­

Next

/
Oldalképek
Tartalom