Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)
4. Irodalomtörténeti írások
A Zrínyi főúri dinasztia kettős, horvát-magyar identitása 161 gyarhorvát identitását? Valószínű az élete és a sorsa. Jelmondata volt: „Sors bona, nihil aluid” (csak jó szerencse, semmi más). Sajnos sem a jó szerencse, sem a sorsa nem kedvezett a főúri méltóságnak, élete éppen az ellenkezőjét bizonyította. Ifjúkora Horvát eredetű főnemesi családban született, dédapja volt Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős”. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna volt. Apja halála után 1626-ban H. Ferdinánd gondoskodott róla és Péter öccséről, öt gyámot jelölve ki melléjük: Senyei István váci püspököt, Domitrovics Péter zágrábi püspököt, Patacsics Pétert, Mikulics Tamást és Battyányi Ferencet. Később a király megszüntette az ötös gyámságot, és a nevelését Pázmány Péter esztergomi érsekre, királyi főkancellárra bízta, akinek a hatására kedvelte meg a magyar nyelvet és az irodalmat. Nagy hatással volt rá 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja, amelyet Szenkviczy esztergomi kanonokkal tett. A 1628-35 között a grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Sokan csodálták rendkívüli nyelvismeretét, mert ügy beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül, latinul, mintha mindegyike anyanyelve lett volna. A király szolgálatában A családi birtokot megosztotta Zrínyi Péterrel, ő maga a Muraközben maradt, öcscse a tengermelléki földeket kapta. A nyelvi környezet különbözősége meghatározó lett: Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Miklós Csáktornyái udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével, ahonnan európai szintű könyvtárat (Bibliotheca Zriniana) is beszerzett; főleg a történelmi tárgyú könyveket kedvelte. 1642^15-ben bekapcsolódott a harmincéves háborúba. Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost. Még ebben az évben, a törökök elleni légrádi győzelme után, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, amely tisztséget ugyancsak haláláig töltött be. Mint bán számos országgyűlést hirdetett, s azokon lelkesen védelmezte országa jogait. Az 1655. évi zágrábi országgyűlésen például a magyar országgyűlésre küldött követeknek utasításul adta, hogy IV. Ferdinánd koronázási okmányában és minden egyéb okiratban Horvátország, Szlavónia, Dalmácia ne mint „kapcsolt részek” (Partes adnexae), hanem „királyság” (Regnum) néven szerepeljenek. Fényes hadi sikerei 1652-53. szüntelenül hadakozással telt. Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, hanem a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, amelyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Foglalkoztatta a Habsburgoktól független, nemzeti királyság gondolata is. Noha esélyes volt, az uralkodó - protestáns kapcsolatai miatt - 1655-ben nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben.
