Zágorec-Csuka Judit: A muravidéki magyar könyvek világa. Tanulmányok és publicisztikai írások (Pilisvörösvár - Lendva, 2010) (Pilisvörösvár - Lendva, 2010)
4. Irodalomtörténeti írások
142 A MURAVIDÉKI MAGYAR KÖNYVEK VILÁGA Az apokalipszis nem az isteni rendhez kapcsolódik, hanem az idő múlásához: „Ismeritek az idő múlását, és tudjátok miféle fájdalom tapossa az örökös sötétet?” A történeti szituációt vallási koncepción keresztül magyarázza. A puszta szavak szeretetével is tud közeledni az emberhez: „Azt hiszem, hogy szeretlek; lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.” (1988) Apró rezzenések Bence Lajos Létlelet című verseskötetéről Bence Lajos muravidéki magyar költő 1989-ben megjelent Létlelet c. verseskötete meleg fogadtatást érdemel, remélve, hogy a muravidéki magyarság visszhangra talált benne. A kötet címlapján Gálics István Pihenés c. grafikáját láthatjuk. A kötetet a Magyar Nemzetiségi Oktatási-Művelődési Önigazgatási Érdekközösség és a Szlovéniai Magyar írócsoport adta ki. Topiák János fekete-fehér rajzai díszítik a kötetet. Tematikailag a költő hat részre, pontosabban ciklusra osztotta fel verseit. Minden ciklus tematikusán elhatárolható. Gazdag érzelemvilág, tiszta szándékú költő arcéle rajzolódik ki Bence Lajos verseiből - mondja róla a kötet kritikusa, Gyurácz Ferenc. A költő formavilágán a modern líra törekvései érezhetők. Világképében is megjelenik az örökös nyugtalanság; öndefiniálási kísérletei, amelyek nem véglegesek, csak éppen a lét legfontosabb mozaikkövei, megváltoztathatók az idővel, és a múltban való fürkészésnek is megfelelnek. Lehet, hogy Bence Lajos azok közé a költők közé tartozik, akik a teljesség hiányáról tudnak írni, a legparányibb részletekben is. Mintha azt mondaná: érzem, belelátok az életbe és a végtelenség mindenféle változataiba, s ez fájdalommal jár. Hiszen az öröm sem igazi öröm, a halál sem végleges megnyugvás, csak része az önboncolgatás folyamatának, nem kárpótol semmit és senkit, de nem is kétségbeesés. A költő vállalja a versben bujdosást, újra és újra, megkísérelve a lehetetlent, bízva, remélve, hogy a világ mégiscsak lefordítható. A létet nem bízza a véletlenre, hiszen mégis kell, hogy legyen mindenben valami rend - mondja az Erdőtlenül című versében. „Jobbára elkésett intelmek, főhajtások” ciklusában posztmodern ihletésű versei Csokonait, Babitsot, Pilinszkyt és Hajnóczyt idézik fel, áttételes, személyes ihletéssel. „Csont és velő” ciklusában mottóként szolgál a következő vers is: Csont és velő A kiürült szív kemény, de ezért puha a kő így áll össze a Minden Csont és Velő Apró rezzenések ezek a gondolatok, a lélek rezzenései. Töredékesen a szerelem és a halál is helyet kap bennük, és a cselekvés hiábavalósága is:
