Boros Zoltán: Kühár Flóris bencés szerzetes életútja (Pártosfalva - Ljubljana, 2016)
4. Pannonhalmi főiskola tanára (1922-1935)
lett, a következő évben pedig a Steer házaspár csatlakozott a bencések világi rendjéhez. A későbbiekben nem csak szállásadóként, de barátként fogadták a bencés tanár urakat, akikkel a lelkipásztori munka mellett közös vadászatokra is szántak időt.26 23. kép: Kühár Flóris egy úri társaságban az 1920-as évek második felében 23. slika: Flóris Kühár v uglajeni družbi v drugi polovici dvajsetih let 20. stoletja (Pannonhalmi Főapátsági Múzeum, Fotótár) Az első misszió sikerén felbuzdulva Bárdos főapát kinevezte a bencés obláták és oblátusok lelki igazgatójává, és megbízta szabályzatuk elkészítésével.27 Kühár Flóris és Berecz Skolasztika pedig egy olyan közös munkába kezdtek, melynek végeredménye a bencés apácák életének újraindítása, vagyis a Szent Benedek Leányi Társaságának megalapítása lett. Kühár nem csak a szervezet első igazgatója volt, de ő állította össze a közösség életének szabályzatát, ő eszközölte ki annak püspöki jóváhagyását, és a közösség lelki vezetője maradt haláláig. Az 26 Pesti Sz. Ágota: Dr. Kühár Flóris OSB a lelkipásztor. 53. 27 Kralovánszky-Kühár: Küldetése volt... Dr. Kühár Flóris OSB életútja. 47. 36