Boros Zoltán: Kühár Flóris bencés szerzetes életútja (Pártosfalva - Ljubljana, 2016)
4. Pannonhalmi főiskola tanára (1922-1935)
19- kép: A Pannonhalmi Főapátság 1911-ben, déli irányból nézve 19. slika: Južna stran nadopatije v Pannonhalmi leta 1911 (Pannonhalmi Főapátsági Múzeum, Fotótár) A katedra mellett nem hanyagolta el a lelkipásztori tevékenységet sem. A rendi reform hívei közé tartozott, mely az első világháború után bontakozott ki Pannonhalmán, és az elmélyült szerzetesi élet valódi megélését tartotta szem előtt.25 Talán ennek is köszönhető, hogy bekapcsolódott az obláció munkájába, vagyis olyan civil személyek lelki vezetésébe, akik a világi életükben elkötelezték magukat Szent Benedek regulája mellett. 1923 márciusában Balázs Benedikta és a kecskeméti obláták hívására tartotta első alföldi misszióját a bogarasi tanyákon. A szervezés munkájában a Tiszaugon birtokos báró Steer Ferencre és családjára, valamint a meghívásukra a környékbeli tanyák népével tanítóként foglalkozó Berecz Erzsébetre számíthatott. Utóbbi egyébként celldömölki származású volt, és Kühár ajánlására az előző év végén kezdte meg tanítói munkáját az alföldi tanyavilágban. 1923-ban Skolasztika néven maga is bencés obláta 25 Várszegi Imre Asztrik: Kelemen Krizosztom (1929-1950). Pannonhalmi Főapátok 1. Budapest, METEM, 1990. 275-283. 32