Szúnyogh Sándor: Muravidéki kincsesláda. Gyermekjátékok és népmesék Muravidékről (Lendva, 1997)

Gyermekjátékok, kiolvasók - Játékok

A gyerekek (madarak) körbe állnak, kissé távolabb egymástól. Mindegyikük kört (fészket) rajzol maga körül. A kakukknak nincs fészke, a körön kívül várja, hogy egyet szerezhessen. A madarak meg­látogatják egymást: vezényszóra egyszerre ugranak át egymás fész­kébe. A kakukk annak a helyét foglalja el, aki nem jól ugrott. A követ­kező játékban a fészek nélkül maradt gyerek lesz a kakukk. NyULAK, A BOKORBÓL KI! A játékosok hármasával, kézfogással kis köröket, bokrokat alakíta­nak. Minden bokorba egy-egy nyuszi ül, az egyiknek azonban nem jut bokor. A hazátlan nyúl megáll a játszótér közepén és elkiáltja magát: “Nyulak, a bokorból ki!” A nyuszik kiugrálnak a bokrokból és egy má­sikba igyekeznek bejutni. A hazátlan nyuszi is bebújik egy bokorba. Akinek nem jutott bokor, középre áll és újból elkiáltja magát: “Nyulak, a bokorból ki!’’ Künn a bárány, benn a farkas A játékosok kézfogással kört alakítanak. A kör közepén áll a bá­rány. A farkas a körön kívül foglal helyet. A körben lévő gyerekek védik a bárányt a farkassal szemben. A játék azzal kezdődik, hogy a körben állók ütemesen járva mondják: Tányértalpas, lompos farkas, huss el innen, huss, huss, huss! Nem engedjük a báránykát, fuss el innen, fuss, fuss, fuss! Mikor a kör megáll, a farkas megpróbál bejutni, hogy elfogja a bárányt. Hol egyik, hol másik gyerek keze alatt próbálkozik, de azok Kakukkjáték 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom