Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
A front összeomlása és a visszavonulás
régen beültették és bevetették. Mivel a magyar csapatok csak átvonultak, így a bevetett területek épségben megmaradtak. A krumpli meg más vetés őszre szépen megnőtt. Ősszel a kocsisok a hátunk mögött lévő falvakból kihajtották a lakosságot krumplit ásni, és hordták hozzánk is kocsikkal a tüzelőállásba. Az üteg legénysége a földbe egy vermet ásott, amibe beleeregettük a szekerekről a krumplit prizma-alakba, majd beföldeltük 30-40 cm vastagon. Nálunk így szokták a krumplit télire eltenni. Volt ott talán 7-8 vagonra való is belőle 40-42 ember részére. A téli fűtőanyagot úgy biztosítottuk, hogy a kocsisok folyamatosan szállították a rönköt az erdőből, mi pedig a szabad időnkben felvágtuk azt. A tüzérnek sok szabad ideje van, mert a munkája csak a lövés, s ha nem kell lőni, akkor azt teszi az ember, amit akar. Nyáron ilyenkor nagyon sokat kártyáztunk. Amikor a téli állás kiépítése elkezdődött (ez kb. szeptember elején lehetett), akkor mindenkinek el kellett menni bunkereket ásni. A nyári ütegállástól 350-400 m messze volt a kijelölt téli állás. Én nem jártam el építeni, mert ha lőni kellett, akkor nekem az ágyúnál volt a helyem. Én voltam az irányzó, aki nélkül nem lehetett tüzelni. Egyszer engem is elparancsolt a tisztes téli állást ásni, mert a szakaszvezetők azt mondták, ha mindenki megy dolgozni, akkor nekem is el kell mennem. El is mentem. Amikor visszatértünk, a tűzmester csúnyán lehordta a tiszteseket, mert engem nem lett volna szabad az ágyútól sehova sem elparancsolni. Azt hittem, hogy kikötteti őket. Persze, hogy ez nagy probléma volt a tűzmesternek, mert amíg nem voltam ott, addig is kellett lőni valami különlegesen fontos célpontra, amire nagyon pontos irányzást kértek. Az irányzó meg vagy nem tudott, vagy talán elnézte magát egy kicsit, a lényeg, hogy nem oda ment a lövés, ahová kellett. A százados letolta a tűzmestert, hogy ilyen irányzóval lövet. Engem meg Bogár Ferencet tartott a tűzmester a legjobbnak, de ő (ahogy már leírtam) meghalt, amikor a löveg felrobbant. Énrám tehát a tűzmesternek szüksége volt. Ezt abból is észrevettem, ha valami különösen pontos irányzást követelt, akkor mindig velem, azaz az első számú ágyúval lövetett. Ennyit a téli állás ismertetéséről. Január elején nagyon hidegre fordult az idő. Ez inkább az orosznak kedvezett, mint nekünk. Az oroszok bírták a hideget, mert megfelelően fel voltak rá készülve. Volt vastag téli ruházatuk, meg hozzá is voltak szokva a kemény téli időjáráshoz. Ellenben a magyar és a német katonaság nem volt megfelelően felkészülve az oroszországi mínusz 35-40 fokos hidegre. Az orosz fegyverek, valamint az egyéb hadifelszerelések már a gyárban 58
