Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
Délután már megint vonultunk előre. Olyan iszapos területre értünk, hogy még a légvédelmi ágyúkat sem tudták kihúzatni a sárból. A fiúk megkértek bennünket, hogy a lovakkal segítsünk nekik. Éjjelre egy kolhozfélében szálltunk meg. Reggel jó korán akartunk indulni, de mondták, hogy Jeftics nincs meg. Ő egy szerb származású tüzér volt (bácskai vagy baranyai), nem tudott még magyarul sem rendesen beszélni. A bajtársak keresni kezdték, de nem találták meg. Mondták, hogy talán átszökött az oroszokhoz, így mi elindultunk tovább. Amikor már a sor hátulja is megindult, elkezdtek onnan kiáltozni, hogy álljunk meg, mert jön Jeftics, egy nagy bikát vezetve. Hogy hol találta, nem tudtuk. Lehetett talán 500 kilós is. Július 6-án a bikára nagy szükség volt, mert az élelmezési oszlop (É.L.O.) nem bírt úgy haladni, mint mi, és nem kaptunk rendesen élelmet. A tisztek megengedték, hogy a tartalék ennivalót is elfogyasszuk. De akkor már a katonaság 20 százalékánál sem volt meg a tartalék élelem. A tartalék adagot, mely kb. két napi lehetett, csak parancsra szabadott volna a katonáknak elfogyasztani. Július 7, Tovább mentünk előre. A gyalogosok már nagyon kimerültek voltak. Mi, tüzérek jobban bírtuk a menetelést, mert ha akartunk, felülhettünk az ágyúkra, kocsikra, lovakra. Az én lövegvezetőm is mondta, hogy Vida, jöjjön lovagolni, mert fáj a fenekem, én meg örültem, hiszen szerettem a lovaglást. Egyszer csak beértünk egy oázisfélébe. A légvédelmi ágyúsok megint bennmaradtak a homokban. Kiáltoztak, hogy tüzérek, húzassátok ki az ágyunkat. Vida István .Tüzkereszt"igazolványa a „Tűzkereszt“ viselésének,Jogosultságáról _____________________________________1___ 36
