Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
Június 23-án semmi különös sem történt. Június 24-én kora délután rettenetes gyalogsági harcok voltak. Nekünk is riadó volt, de nem sokáig tartott. Végül kiderült, hogy egy orosz járőr aknára lépett, és ennek következtében kezdődött a harc. Pont délben egy magyar repülő egész alacsonyan átrepült a fronton, az oroszok géppuskával lőtték, de nem láttuk, hogy eltalálták volna. Június 25-én nappal semmi különös nem történt. Este megint elkezdődtek a légitámadások, amelyek minden eddiginél nagyobbak voltak. A tüzelőállásban volt egy Kulcsár nevű halottunk. Június 26-án este vártuk a felváltást, de nem lett váltás, csak erős légitá-Összeomlott az orosz ellenállás, a magyar tüzérek nyomulnak előre (1942 nyara) madás. Június 27-én estefelé, még világosban, otthagytuk a páncélelhárító tüzelőállást. Május 24-től június 27-ig (tehát pár nap kivételével) kevesebb, mint 100 méterre voltunk elhelyezve a gyalogság első vonalától. A páncélelhárító állásból egyetlen lövést sem adtunk le, mert szerencsére páncélkocsi nem jött, másra meg nem volt szabad lőni. A páncélelhárító állásunk egy Pahonok nevű kis faluban volt. Tehát bementünk az üteg tüzelőállásába. Most volt először együtt mind a 4 könnyűtarack. Akkor este ott tudtuk meg, hogy mi lesz másnap reggel. Június 28-án 2 óra 15 perckor elindult a nagy támadás (lásd az 1 sz. mellékletet). Minden löveg részére előre leírtuk a lövegkönyvbe, hogy hány óra és hány perckor, hány lövést, milyen gránátot kell kilőni, és milyen célpontra. Azt is meghagyták a tisztek, hogy a pergőtűz alatt senki sem lesz értesítve, hanem az irányzó intézi minden ágyúból a lövéseket. Nekem 57 percig 97 lövést kellett leadnom. Mondtam az ütegparancsnoknak, hogy nekem nincs órám, és akkor a tisztek adtak egy karórát és azt mondták, hogy amikor a 3i
