Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előrenyomulás a Donig
elment volna, még egyszer megkérdezte, hogy megértettem-e, hogy mi a feladatom. Mondtam neki, hogy igenis értettem. Azzal elment, hogy a többi Vida István egy 37 M 10,5 cm-es könnyütarack (Göring) mellett, az orosz fronton ágyút is beállítsa a tüzelőállásba. Az ütegparancsnok tájékoztatott, hogy az ágyút nem kell se tájolni, se bemérni, itt csak közvetlen irányzással kell lőni. De ha tankokkal nem támad az orosz, akkor nem szabad egy gránátot sem kilőni. Ez azért volt fontos, hogy az ellenség ne tudja, hogy itt az első vonalban ágyú is van. Az ágyú állandóan álcázva volt, mert itt a mi gyalogságunk első vonala kevesebb, mint 100 m-re volt tőlünk, azon túl meg már az oroszok voltak. Ezt követően bementünk a közeli házba, melyben a németek gyertyavilágításnál nagyban kártyáztak. Az ablakok el voltak sötétítve. Mihelyt bejöttünk, a németek máris kezdtek pakolni, egy fél óra sem telt el, és már ott sem voltak. A házban beszélgettünk és úgy döntöttünk, hogy nem maradunk sokáig, mert a németek igen vakaróztak, tehát biztos, hogy tetvesek voltak. Beszéd közben eszünkbe jutott, hogy éppen Pünkösd napja van (1942. május 24.). Pirkadatig az ágyút álcáztuk, utána nekifogtunk bunkert ásni. A németek már több hónapja ott tartózkodtak, de bunkert nem készítettek. Azért kezdtük el a bunker ásását, mivel mi nem akartunk a tetves házban tartózkodni, így az a mi védelmünkre is szolgált volna. Ahogy ástunk, egyszer csak elkezdtünk süllyedni valami ürességbe. Ahogy tovább piszkáltuk a talajt, azt vettük észre, hogy valami pinceféle van alattunk. A pincében sok krumplit találtunk, melynek nagyon megörültünk. Biztos, hogy még ősszel a házigazda oda vermelte el, hogy legyen nekik élelmük télire. A front még télen is ott állott, és nekik időközben el kellett menni 27
