Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
Vereség és összeomlás
Magyarország területére nyomultak előre. Északon a cseh csapatok Pellé, kelet felől a románok Berthelot, dél felől pedig a szerbek Franchet d’Esperey francia tábornokok vezetésével kezdték meg az előrenyomulást. Elfoglalták az ország több mint kétharmad részét. A Károlyi-kormány értelmetlen pacifista magatartása odáig terjedt, hogy a fegyveres ellenállásra képes katonai erőket is visszavonultatták az előretörő ellenséges erőkkel szemben. Ez történt többek között Pozsony (Bratislava) esetében is. A magyar alakulatok az előretörő cseh alakulatokkal szembeszálltak. Időlegesen feltartóztatták őket, majd “felsőbb parancsra” vissza kellett vonulniuk. Magyarország ebben az időben teljes kiszolgáltatottságban volt. Szinte minden az ellenség akaratán múlott. Az összeomlás Magyarországon is bekövetkezett. Talán súlyosabb következményekkel mint a környező államokban. A kormányzati és központi szervek saját helyük és feladatuk keresésével voltak elfoglalva. A centrális irányításhoz szokott megyei, városi, járási hatóságok utasításra várva sodródtak az eseményekkel. A katonaság szerepének kormányszintű csökkentésével az ország határaihoz közeli területek lakossága szinte védtelenné vált a külső fegyveres erővel szemben. A monarchia délszlávok lakta vidékein a vezető pártok az új államalakulat szervezésével, saját belső vitáikkal, az antanthatalmakhoz fűződő kapcsolataik erősítésével voltak elfoglalva. A lakosságot érintő kérdésekkel alig foglalkoztak. A magára hagyott lakosság sorsa saját öntörvénye szerint alakult. Azé lett a hatalom, aki fegyveres erővel rendelkezett. A háború utáni összeomlásban pedig számtalan fegyver volt ellenőrizetlenül nemkívánatos elemek kezében. Ez az állapot tette lehetővé, hogy a harcterekről megszökött, kóborló szerb, horvát (illír) katonák bandákba verődve erőszakoskodhattak, rabolhattak, önkényeskedhettek. A háború befejezéséhez közeledve katonai lázadások is előfordultak. Ilyen történt 1918 májusában Radkersburgban is.9 A lázadó katonák ugyancsak gyarapították az erőszakoskodó katonák csoportjait. E katonai csoportok olyan nagy méretet öltöttek, hogy megkülönböztető közös elnevezést is kaptak. Több helyen zöld zászlóval vonultak, ezért “zöldkáderek”-nek nevezték el őket. A ’’zöldkáder” mozgalomnak az öncélú rablások, vagyoni javak elvétele mellett “népibíráskodás”-jellege is volt. Ez természetesen törvénytelen volt. Nem illett bele sem az eseménykori, sem a későbbi törvényes rendbe. Sok helyütt ők torolták meg a helyi hatósági személyeken a rajtuk, vagy otthoni családokon esett sérelmeket. Ők akartak törleszteni a háborús borzalmakért. Horvát források szerint is nagy számú volt a “zöldkáderek” száma. Becsült adataik szerint 200 ezer személy szolgált soraikban. Különösen erős tevékenységet fejtettek ki Újvidék, Szabadka, Zombor, Törökbecse és Muraköz térségében.10 Önkénykedéseikkel, tényleges területi hatalmukkal hatást gya-