Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
A trianoni békeszerződés
be, amelyek reményt keltettek arra, hogy a magyar előterjesztésnek és diplomáciai fáradozásnak eredményei lesznek. A francia választásokon megbukott Clemenceau helyét Alexandre Millerand foglalta el. Új külpolitikai irányzat alakult ki Magyarországgal szemben. George Lloyd brit és Nitti olasz miniszterelnökök hajlandóságot mutattak a magyar érvek megvizsgálására. Titkos magyar diplomácia kezdődött a befolyásos francia tőkéscsoporttal, annak árán is, hogy a Magyar Államvasutakat, az ország biztos bevételi forrását 90 évre a magyar állam bérbeadja a franciáknak. A kedvező jelek ellenére Franciaország végül is megmaradt Magyarország szomszédainak tett ígéretei mellett és szövetségestársait is megnyerte az 1919-ben vállalt kötelezettségeknek. Ilyen előzmények után került sor 1920. május 6-án a végleges békefeltételek átadására, amelyben semmilyen lényeges változás nem volt az elsőhöz képest. Ami mégis várakozást ébresztett, az a békefeltételekhez mellékelt “kisérőlevél” (“Letter d’ Envoi”) volt. Tartalma két részre osztható. Az első rész reagálás volt a magyar küldöttség több száz oldalt kitevő érveire. Általánosságban kifejezte a kijelölt határok megváltoztathatóságát a helyszínen “megejtett vizsgálat”-tal, ahol ezt a néprajzi és gazdasági “kívánalmak” indokolják. A vizsgálatok helyének meghatározását, az eljárás lefolytatását a majdan felállítandó “határbizottságokra” bízta. A végső döntést pedig a Nemzetek Szövetsége Tanácsa (a Népszövetség) hatáskörébe utalta. A szomszéd államokhoz csatolt “magyar népszigetek” sorsára vonatkozóan pedig azt közölték, hogy jogaikat az adott állam kisebbségvédelmi törvényeiben megnyugtatóan biztosítják. A “kísérőlevél” azt is leszögezte, hogy a sok konkrét felvetésre nem kívánnak válaszolni, de ez nem azt jelenti, hogy azzal egyetértenek. Sőt, a békekonferencia azokkal ellentétes állásponton van. Vagyis arra sem tartották érdemesnek Magyarországot, hogy minden felvetésre választ adjanak. A befejező rész egyértelműen leszögezte, hogy “A Szövetséges és Társult Kormányok nem mehettek messzebbre ...ez az engedményeik végső határa.” Majd az aláírásra való felszólítás következett. Ezzel a békekonferencia véget vetett minden további tárgyalásnak, változtatási kísérletnek. A “kísérőlevélét” Millerand mint a konferencia elnöke írta alá.104 Ezek után nem maradt más hátra, mint az elkerülhetetlen aláírás. Apponyi Albert gróf, a békeküldöttség vezetője a végleges és súlyos feltételek hatására lemondott tisztségéről és kijelentette: “Száradjon le a keze, aki aláírja.” A magyar kormánynak is több tanácskozást kellett tartani, mire ki tudta jelölni megbízottait. Több személy merült fel, de ajelöltek mindegyike lemondását helyezte kilátásba kijelölése esetén. Hosszú huzavona után, szinte kormány104
