Király M. Jutka (szerk.): 50 éves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken (Lendva, 2011)
A kétnyelvű oktatás története - Bence Lajos: A kétnyelvű oktatás története
sem békés együttélés, sem szlovén-magyar összeborulás, sem pedig nyelvi fejlődés, sem pedig a „funkcionális kétnyelvűség gyakorlati megvalósulása”. „Kérdés, hogy kinek kell akkor az ilyen kétnyelvűség? Ki akar még ’kétnyelvűén’ tanulni, ha az anyanyelv nem érvényesülhet a mindennapok életvitelében, a nyelvhasználatban még a kétnyelvű területen sem?” - teszi fel újfent a kérdést. A kétnyelvűség és az asszimiláció A Szlovén Köztársaság 1974-es Alkotmányában első ízben szerepel a köztársaság „állami” meghatározásban: a lakosságot illetőleg a szlovénok és a két őshonos, magyar és olasz nemzet közös államaként határozza meg Szlovéniát. Ez nagy előrelépést jelentett a korábbi, ha úgy tetszik, a többi tagország jogi/kisebbségi normáit illetőleg. Ez az alkotmány ténylegesen is államalkotó tényezőként kezeli a kisebbségeket, sőt számukra kisebbségi különjogokat biztosít. Ezek a 250. szakasz szerint a kisebbségi oktatásra, a kultúrára, a tájékoztatásra, a könyvkiadásra és az anyanemzettel való kapcsolattartásra vonatkoznak. A kisebbségi jogok érvényesítésére pedig nemzetiségi érdekközösségek alapítására kínál lehetőséget. Ezek 1975-től közigazgatási funkciókat is betöltenek. Az alkotmányos garanciák a gyakorlati kétnyelvűség alkalmazását, elterjesztését célzó, részint már eddig is megvalósult realitásait is magukba foglalták, mint a kétnyelvű kiírások és helységnévtáblák (a hatvanas évek közepétől), vagy az anyanyelv-használati jog a közélet minden területén. A statisztikai adatok azonban az asszimilációs folyamatok elharapózásáról szóltak. Az 1981-es népszámlálási adatok például 10 százalékos csökkenést mutattak a 10 évvel korábbihoz képest, azaz az elmúlt időszakban 825 magyarral lett kevesebb. A kétnyelvűséget pedig sokkal inkább az asszimiláció, mint a nyelvi és identitás-megőrzés eszközeként kezdték emlegetni. Ha van hozadéka a kétnyelvűségnek és a jogi-alkotmányos helyzetben beállt változásnak, akkor ez a humán, illetve reál egyetemi és főiskolai végzettségű értelmiségiek megjelenése. A nemzetiségi politika intézményei is kezdtek kiépülni, a többségi, akkor még jugoszláv modellre megalakult érdekközösségek pedig a nevükben is jelezték a szakterületet, amely érdekeit fel kívánták vállalni. 25
