Király M. Jutka (szerk.): 50 éves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken (Lendva, 2011)

Kisebbségi oktatási formák a térségben - Tomka Tibor: Kisebbségi oktatási formák a térségben

közgazdaságtudományi oktatás Komáromban a Selye János Egyetemi köz­pontban, a budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett karaként, a következő évben pedig megkezdődött az informatikai képzés is. A 2002-es parlamenti választások után a Magyar Koalíció Pártja nyomására a Dzurinda-kormány hozzájárult az önálló magyar egyetem létrehozásához (2003-ban szándék­­nyilatkozatot fogadtak el, majd a parlament is jóváhagyta a tervet). 2004 januárjában került sor az egyetem alapító ünnepségére a Tiszti Pavilon dísztermében, amelyen a magyar és a szlovák oktatási miniszter is részt vett. Az egyetem első rektora Albert Sándor lett. Az egyetemi oktatás 2004 szep­temberében kezdődött 601 hallgatóval. Az egyetem a Tiszti Pavilon mellett 2006-ban az Újvár mellett átadott új épülettel is gazdagodott. Irányvonalak A szlovákiai magyar oktatás megmaradásáért és fejlesztéséért többek között a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is küzd. A szervezet a szlovákiai magyar nemzeti közösség művelődéséért felelősséget vállaló szervezetként az anyanyelvű nevelés és oktatás megóvását és fejlesztését szolgálja az óvodai neveléstől az alap-, közép- és felsőoktatáson át az élet­hosszig tartó képzésig. A szlovákiai és ezen belül a magyar nemzeti közösség oktatásügyében megvalósuló reformok, rendszerszintű változások további átgondolt és határozott folytatásában érdekelt. Programját a következő meghatározó elemekre építi: Szlovákiának az Európai Unióba való integrálódásával megteremtődtek a feltételek arra, hogy az ország demokratikus, nyitott, polgári jellegét, gazdasági fejlődését bizto­sítva, együttműködő kapcsolatokat építve, sajátosságait és multikulturális színességét megőrizve illeszkedjen az EU országainak oktatási rendszeré­hez. A szlovákiai magyar nemzeti közösség szellemi értékei, anyanyelvi műveltségi kultúrája az ország és a régió potenciális társadalmi, gazdasági és kulturális erőforrását jelentik. A szlovákiai magyar oktatás fejlesztését a finanszírozás általános normáira támaszkodó, a nemzetiségi oktatásügy működésének sajátosságait biztosító oktatási önrendelkezés és önigazgatás kiépítésével képzeli el. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom