Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)

Kósa Klári: Tisztelt jubiláló MNMI!

MNMI-vel közös erőkkel mindig megtaláljuk a közös utat, amely nem más, mint a magyar kultúra megőrzése és ápolása. írhatnám még azt is, hogy rengeteg iskolai rendezvény, sok muravidéki ver­seskönyv jött létre támogatásuk által, konferencia, kiállítás, Kata­­lin-napi búcsú, de részemre mindig is a művelődési egyesületek támogatása volt az elsődleges. Talán egy személyes élményemmel fejezném be soraimat. Idén, a magyar kultúra napja alkalmával rendezett ünnepélyen, Kepe Lili igazgatónő szavai ébresztettek rá arra, hogy milyen szerencsés, lelkiekben gazdag emberi lény vagyok. Beszédében a többiek közt elmondta, hogy egyben örökösei és továbbadói va­gyunk a magyar kultúrának. Talán hallanom kellett, hogy eszem­be jusson az, hogy mennyi régi szokást, apró tárgyat, nótát, imát örököltem szüleimtől, nagyszüleimtől, azok testvéreitől. És arra is rádöbbentem, hogy naponta, minden egyes beszélgetésben, házi feladatban, amit a lányaimmal folytatunk, ezt az örökséget adom tovább. Azon a komor januári napon nagyon örültem az igazgatónő szavainak. És nem fogom elfeledni. Ennek az élménynek a szellemében gratulálok az MNMI-nek és kívánok biztos anyagi hátteret, sok kitartást, lelki erőt és tiszta jövőt, amelyet közösen töltünk el megértésben és összefogásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom