Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)
Djuklič Irena: Beszámoló
Djukič Irena Beszámoló “Eddig nem tudtam, hogy ilyen gyöngyszemre találhatunk a közeli szomszédságban.” Ezekkel a szavakkal adott át egy gyönyörű virágcsokrot a letenyei hangversenyem végén a szervező. E szép szavakon később igen elgondolkodtam, és folyton az járt a fejemben, hogy miért nem? Milyen kár, hogy nem. Milyen szép lenne, ha legalább a határunkhoz közeli városok és falvak jobban értesülnének arról, hogy a muravidéki magyarság néha milyen sok energiát fektet hagyományainak megőrzésére. Szerintem a muravidéki magyarok sokkal több információt kapnak Magyarországról, mint fordítva, pedig ennek kölcsönösen kellene működnie. Igaz, hogy ebben az esetben főleg operetteket énekeltem, nem pedig népdalokat, mint a legtöbb hagyományőrző társam a Muravidéken. Milyen érdekes lenne, ha Magyarországon is tudnának arról, hogy nem csak ott lehet rátalálni klasszikusan képzett énekesekre, hanem a mi kis Muravidékünkön is, ami régen elképzelhetetlen lett volna. Ha már gondolataimat a múltba irányítom, örülök, hogy én főleg abban az időben foglalkoztam hagyományaink fenntartásával és továbbításával, amikor annak még jóval több értelme volt. Már tizenkét éves koromban színdarabokat írtam azoknak a meséknek az alapján, amelyeket abban az időben nagyon imádtam olvasni, és már akkor is olyan voltam, hogy tudásomat szerettem másokkal megosztani. Amikor az első színdarabot megírtam, elmentem a barátnőimhez, megkérdeztem tőlük, hogy nem szeretnének-e velem felkészülni, és utána a gyertyánosi iskolában előadni. Abban az időben még közönség is volt. Utána minden nyári szünetben megírtam két darabot, és minden alkalommal olyan sokan eljöttek, hogy nem is tudtunk az iskola ebédlőjében elég ülő-
