Kepe Lili (szerk.): Lángot adok, ápold, add tovább… Gondolatok a muravidéki magyarságról (Lendva, 2013)

Balaskó Enikő: Megmaradásunk kulcsa a kultúránk

Akkoriban könnyebb dolguk volt a gyerekeknek, mert játék közben nem felügyelte őket felnőtt. A körülmények mára megváltoztak, mert lépést kell tartani a korral. Megváltozott a gyerekek játékának színtere, a játék minősége. A játékok azt képezik le, milyen felnőttre van szüksége a társadalomnak, olyanra, aki kapál, vagy olyanra, aki gombokat nyomogat. Régen több korosztály játszott együtt, a kisebb a nagyobbtól tanulta el a játékot, ma ezeket a felnőtt tanítja. Minden intézményi keretek között működik, ezért fontos, hogy minél gazdagabb mintával kínáljuk meg a gyerekeket, hiszen a tévéből igen szegényes modellt kapnak. Ha mindenről csak virtuális képünk van, torzak lesznek elképzeléseink. Amit a gyereknek tudni kell a világról, annak 70-80 százaléka benne van a népi játékokban. Csak annyit kell hozzáadni, amit a modern kor hozott magával. Ezt meg is tesszük, csak épp arról a 70-80 százalékról feledkezünk el. Nem kell lekötni a gyerekek minden percét, de gazdag impulzusokat kell kínálni. Erre azért tértem ki ilyen részletesen, mert itt kezdődik minden, itt kezdődik az egyén személyiségének kialakulása, itt kezd ismerkedni a világgal, a kultúrával, itt kezdenek kialakulni személyes élményei, emlékei.

A fent említett játékokat a hagyományos paraszti társadalomban a 10-12 évesek játszották, a mai felgyorsult világban pedig ezek elsősorban az óvodába szorultak. A hozzám kerülő gyerekeken azt veszem észre, hogy nagyon szeretnek mozogni. Minél fiatalabbak, annál jobban látszik rajtuk, hiszen annál őszintébbek. Sajnos manapság intézményi keretek között kell őket megtanítani járni, futni, ugrani, forogni, mert a felnőtt felügyelet állandóan ott van: Ne futkoss, ne ugrálj, ne forogj, mert megszédülsz, megbotlasz és elesel! Ebből kifolyólag eleinte nagy a feladatunk, és csak akkor lehetünk sikeresek, ha a gyerekek kitartóak, mert munkánk nem látszik rögtön, csak 3-4 év múlva. De mire ide kerülnének, arra sajnos abbahagyják a táncot. Miért?

Az elsős kisfiúktól hallottam, hogy azért nem akarnak táncolni, mert a többi fiú kineveti, csúfolja őket. Miért nevetik ki őket? Látták a nagyobbakat, hogy csúfolták társaikat? És a nagyobbak honnan kapták ezt a mintát? Akárhogy csűrjük-csavarjuk, végül mindig eljutunk a felnőttekig. Igen, ez a mi felelősségünk. Mi formálhatjuk a felnövekvő gyerekek véleményét, világszemléletét,