Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A kivándorlók második hulláma és a vendégmunkások
A kivándorlók második hulláma és a vendégmunkások A Lendva-vidéki magyarok számára óriási traumát jelentett Trianon, hisz általa nemcsak kisebbségi sorba kerültek, hanem többen börtönbe vagy intemálótáborba is.16 Főleg az első években volt részük megkülönböztetésben, különféle megaláztatásokban, és nem, vagy alig ápolhatták kapcsolataikat a határokon túlra került rokonokkal. A vidék ipara és infrastruktúrája továbbra is fejletlen maradt, és a sokgyermekes törpebirtokos lakosságban keserű csalódást keltett, hogy a kisajátított Esterházy-majorok mintegy 8000 hektárnyi területéből ők nem kaptak földet, mert ezekre főleg a Lendva-vidéki szlovén falvakból, Gorica vidékéről, Isztriából és Boszniából hoztak telepeseket. Nyomasztóan nehezedett rájuk az is, hogy az iskolákban 1924-től megszüntették a magyar nyelvű 18tanítást, pedig a gyerekek többnyire nem, vagy alig tudtak szlovénül. Mindezen okok együttes hatására - mihelyt a külföldre utazás könnyebbé vált - a magyar falvak fiatalsága kezdett átszökdösni Ausztriába, hogy onnan tovább utazva - nagyrészt az amerikás rokonok segítségével - új életet kezdhessen. Az USA akkor már megszigorított bevándorlási törvényei miatt19 azonban oda csak néhányuknak sikerült beutazási engedélyt szerezni, többek között a takaros és ügyes Rudas Rozinak és féijének. A már régtől kint élő rokonok segítségével Rozi egy uraságnál lett szakácsnő-féle, és csakhamar divatosan öltözködött. Félje ugyanezen család parádéskocsisa volt. Évtizedeken át leveleztek a rokonokkal, de szülőföldjükre soha nem tértek vissza. (11-12. kép) Az újonnan érkezettek zöme általában négy-öt fős baráti csoportokban főleg Kanada felé vette az irányt, ahol kezdetben fakitermelő munkát végeztek, vagy bányában dolgoztak. Az immár kiterjedt rokoni hálózat révén néhány év múltán egyesek mégis az Egyesült Államokban kötöttek ki. E fiatalokat azonban kezdetben nem védte a fentebb eiplített közösségi hálózat, ezért sokan elkallódtak, s még hír sem érkezett róluk. Az ekkor Kanadába, Winnipeg környékére került kilenc petesházi fiatal közül például csupán Kósa József tért vissza néhány év múlva annyi pénzzel, amiből négy hold földet és kis pincével szőlőt vásárolhatott. Ő sokadmagával három éven át egy őserdő irtásán dolgozott, s csak később sikerült könnyebb munkát találnia. A falu ámulatára azonban hozott magával egy nagy gramofont is lemezekkel, ami a későbbiekben a helyi összejövetelek egyik központi alakjává emelte. Nemegyszer elmondta, hogy Kanadába érkezve a csoport csakhamar szétszóródott, mert ki-ki más módon igyekezett megélhetését biztosítani és minél több pénzt keresni. Nem tért haza az a két, a biztos hazatérés reményében útnak induló férfi sem, akik feleséget és kisgyermeket hagytak itthon. Az 1920-as évektől különféle ügynökségek szervezésében a Dél-Amerikába: Argentínába, Brazíliába és Uruguayba irányuló kivándorlás vált mind gyakoribbá. Főleg az a csábító ajánlat vezérelte őket, hogy a brazil állam költségén utazhatnak. 25
