Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

lózaton, amelybe akkoriban a hatalom számos embert kényszerített. Annyit azonban elmondott, hogy néhány embert Göntérházáról is „együttműködésre” késztettek. A faluban sokszor hallottak lövöldözést a határsávból; tudták, hogy ilyenkor kémüggyel kapcsolatos eseményről volt szó. Számos tragikus esetre is sor került, egy lippai ember esete máig megmaradt az emlékeiben. Arra is utalt, hogy milyen fortéllyal próbálkoztak a korabeli belügyi szervezet - ún. UDBA - emberei egy-egy ártatlan személy bevonásánál. Az emberek akkoriban mindezt még egymás között sem merték megbeszélni, általános félelem uralkodott akkoriban a Muravidéken is. Károly ma is köszöni a sorsnak, hogy ő akkor Lendván dolgozott, és éppen a legsötétebb időszakban egy esztendőn át a ma a Bánffy Központnak helyet adó épületegyüttes egyik helyiségében lakott.

Végezetül az 1956-os eseményekre is utalt. Amikor tehették, hallgatták az elérhető rádióállomásokon a híreket. A Kardos-féle kocsmában azt is hallotta, amikor Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédében a világ haladó erőihez fordult segítségért az orosz, illetve szovjet invázióval szemben. Emlékezete szerint a kocsma a beszéd alatt zsúfolásig megtelt, mindenki, aki csak tehette, a magyar miniszterelnököt hallgatta.

Károly alsólendvai lakásában is eltöltöttek egy éjszakát a cipészmester feleségének menekült rokonai, aki közül az egyik - ha hinni lehet az állításának - tagja volt a Mindszenti hercegprímást kimenekítők csoportjának. Károly olyan esetről is tudott - az erre utaló információkat egy bizalmas beszélgetés során véletlenül hallotta -, hogy az 1956-os menekültek közül bizonyos személyeket az OZNA, azaz UDBA kémkedésre kényszerített, tehát a segítséget megalázó feltételhez kötötte. Sajnos, voltak olyanok, akik nem tudtak a kényszer elől kitérni. Károly tud egy olyan ’56-os menekültről (a nevét még most sem kívánja közzétenni), aki az említett események után még sokáig Alsólendván tartózkodott, és része volt a kémhálózatnak. Az ún. ’56-os menekülteknek Lendván nagyobb szabású gyűjtőhelye nem volt A menekültek többsége egy-két napot töltött a városkában magánházaknál, vagy a helyi rendőrparancsnokságon. A belügyi szervek közvetítettek akkor minden személy ügyében, abban is, hogy ki melyik gyűjtőtáborba kerüljön.

86