Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
Jani is visszakerült a szülőfalujába. A katonai behívónak megfelelő parancsot már 1945. január 1-jén megkapta, de csak tíz nappal később „vonult be”. Alsólendván, a Korona Szállóban megtörtént az orvosi vizsgálat és a beiktatás, aztán a pályaudvarról tehervagonokban szállították el őket Zalaegerszeg érintésével Körmendre, ahol mintegy két hetet töltöttek. Ott történt egy borzasztó dolog (még ma is előtte van): két katonát kivégeztek, s erre őt is kivezényelték. Az egyiket szökés vádjával ítélték halálra, valójában azonban az történt, hogy amikor a magyar katonai alakulat átvonult a szerencsétlen katona faluján, a fiatalember otthon maradt. Az oroszok azt követően elzárták a falut, és csak másnap sikerült őket a magyar hadseregnek valamennyire visszaszorítani. Mivel az említett katonát otthon találták, a rögtönítélő bíróság halálra ítélte. Körmendről - az orosz előrenyomulás miatt - Németországra szállították őket. Jó néhány város érintése után Göttingenben helyezték el őket egy kaszárnyában, ahol a német hadsereg részéről gyors kiképzésben részesültek. Onnan Csehországba szállították őket, az oroszokkal szembeni frontra. Nyolc napig volt János az első frontvonalban, ami élete talán legnehezebb korszaka volt, hiszen nagyon sokan meghaltak körülötte, szerinte legfeljebb a legénység 20%a maradt életben. Nagy szerencsének tekinti azt az ösztönös félelmet, ami mindig arra késztette, hogy a fejét mindig védte, hogy azt lövedék ne érje. Aki ott megsérült, az többnyire ottpusztult, hiszen a hadseregben akkor már semmi sem funkcionált. Szinte mindenki számára egyértelmű volt, hogy a németeknek esélyük sincsen a háború megnyerésére. A tisztek azonban könyörtelenek voltak. Az orosz invázió elől folyamatosan hátrálni kényszerültek, egészen Münchenig. Azt is szörnyűségként élte meg, még korábban, hogy a vasúti szerelvényeket, amelyekkel szállították őket, rendszerint Németország-szerte „kilőtték”. Legalább tíz hasonló esetet tud említeni, csak amit ő látott, amikor célt talált a robbanószer. Neki azonban - hála Istennek - mindig szerencséje volt... A háború végén János Bajorországban esett amerikai fogságba, 1945. május 3-án. Akkor látta életében az első néger katonát, és mindjárt egy kellemes élménye is fűződött az eseményhez. Mivel a katona észrevette, hogy János rend-73
