Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
nem így történt. Az egyik szomszédból viszont elvitték a családtagokat Petancira, és ott egy volt német gazda lakásában tervezték őket elhelyezni. A kitelepítés úgy zajlott, hogy az első hullám során a falu elhagyására kényszerítették azokat a családokat, ahol nem volt a kőolajiparban dolgozó személy. Aztán a következő esztendő áprilisában már mindenkinek el kellett hagyni a falut, tehát a települést teljesen kiürítették. A családok zöme a környező falvakban rokonoknál, ismerősöknél, valamint a lendvahegyi borospincékben talált alkalmi menedéket, a legtöbb esetben emberhez nem méltó körülmények között. A helyiek közül többen úgy vélték, hogy politikai okból telepítették ki őket. Úgy gondolták - bár ezt soha senki nem erősítette meg -, hogy az ún. kolonisták, azaz telepesek 1942-ben történő kitelepítését megbosszulandó ürítették ki a negyvenes évek végén Petesházát. Mivel közvetlenül a háború után bekövetkezett elhurcolások a falu lakosságát nem érintették, ezért kellett nekik szerintük - ártatlanul - később megfizetni. Amikor eredeti lakóitól megtisztították a falut, a házakat különböző célokra használták fel. Több épületben a kőolajiparba dolgozó, a korabeli Jugoszlávia más vidékeiről származó munkások laktak. Egyébként a kiürített települést katonasággal vették körül, és az őrzött területre a volt tulajdonosok nem térhettek vissza, ott még a termőföldjüket sem művelhették meg. A kitelepítésről az érintettek - sem akkor, sem később - semmilyen rendelkezést, határozatot vagy egyéb iratot nem kaptak. A lakosság csak 1951 áprilisában térhetett vissza a faluba, miután a legfelsőbb állami szerveknek, állítólag magának Tito elnöknek is írtak panaszlevelet a petesháziak. Azokba a lakásokba, ahol a kitelepítés időszakában másokat helyeztek el, csak azt követően térhettek vissza a tényleges tulajdonosok, miután az „ideiglenes” lakóknak új lakhelyet találtak. A Vidáék házában nem lakott senki, az épület bizonyos részeit valamilyen raktárnak használták. Ilonka néni arra is rámutatott, hogy azok a családok, akik több éven át befogadták a kitelepítetteket, úgyszintén nagyon megszenvedték az említett időszakot, hiszen a családfenntartási költségek jelentős mértékben megnőttek. 67
