Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
zeti színeket megjelenítő piros-fehér-kék alakban pompázott a lobogó. A Dávid családban a Magyarországtól történő elcsatolás körülményeiről nem sokat beszéltek. Amikor bekövetkezett a visszacsatolás, Ilonáék már Hármasmalomban éltek. A faluban akkoriban három szlovén származású család élt, akik a megváltozott politikai körülményeket - annak ellenére, hogy leginkább magyarul beszéltek - némi ellenszenvvel fogadták. A magyar lakosság viszont örült a visszacsatolásnak. Esténként, de leginkább a hegyi munkálatok során rendszeresen elénekelték az akkor közkedvelt dalt, amelynek legismertebb része úgy hangzik, hogy „a zászlaja piros-fehér-zöld...” Amikor 1941. április 16-án bevonultak a magyar katonák Alsólendvára, Ilona is a városban ünneplő tömegben volt. Egy nappal korábban, egy vasárnap délután, illetve emlékezete szerint már este volt, a visszavonuló jugoszláv katonák felrobbantották a hidakat a Murán. Az óriási zajt a környékbeli falvakban jól lehetett hallani. Az ún. „magyar idő”-ben történt ünnepélyekre, országzászló-avatásra Ilona jól emlékszik. A visszacsatolást a környékbeli magyar lakosság egyértelműen felszabadulásként élte meg, érezték, hogy szabadok lettek. Ilonka néni is hasonlóképpen élte meg azokat az esztendőket, ahogy az egész környezete is, hiszen akkoriban a Lendva-vidék lakosainak túlnyomó többsége magyar volt. A vidék magyar lakossága elfogadta a háború szülte helyzetet, még ha annak számos negatív velejárója volt is. A legfőbb szempont számukra mindenképpen az volt, hogy a vidék visszakerült Magyarországhoz, vagy ahogy Ilona fogalmazott, „ismét magyarok lettek”. A különböző beszolgáltatások során is a szlovén nemzetiségűek jobban zúgolódtak, a magyarok viszont látszatos ellenszenv nélkül fogadták azt. Bizony, a háború vége felé már nyomasztó volt a gazdasági helyzet. A beszolgáltatások szinte mindenre kiterjedtek, még a szalma bizonyos részétől is meg kellett válnia a tulajdonosnak. Ilona apósa helyettes bíró volt Petesházán. Amikor 1942-ben a két világháború között a vidékre került telepeseket Sárvárra internálták, Vida bácsi éppen ellenőr volt a telepes faluban. Ahogy sokan mások, ő is vett az egyik internált 64
