Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
A II. világháború poklában
A jugoszláv, azaz pincei oldalon Palina környéki szlovén legények, az új partizánhatalom embereiként teljesítettek akkor katonai szolgálatot, akiknek ugyan megtetszett József zubbonya, mégsem vették el tőle. Az egyik jugoszláv katona felkísérte a völgyifalui határőrlaktanyába, ahonnan - egy kapcai fiatalemberrel együtt - Lendvára vitték, onnan aztán hazaengedték őket. József hamarosan jelentkezett a katonai parancsnokságon. Kocon József otthon ismét asztalosként kezdett dolgozni, édesapja mellett. A következő esztendőben besorozták a jugoszláv hadseregbe, és két évet Skopjéban szolgált. Állítása szerint kiváló katona volt, amiről a katonakönyve is tanúskodik, ezért felettesei nagyon megszerették. A jugoszláv-magyar politikai viszony elmérgesedését követően, 1950-ben az illetékes belügyi szervek megpróbáltak minél több embert rábírni a kémkedésre. Sokan József ismeretségi köréből is erre a sorsra jutottak. Néhányan négy-öt évet is Magyarországon töltöttek, annak bizonyos részét börtönben. Rettenetes idők jártak akkoriban a Lendva-vidéken. Őt is be akarták szervezni a kémhálózatba, de - mint mondta - neki akkor már volt némi élettapasztalata, és sikerült kitérnie a „megbízatás” elől. Szüretkor, 1950-ben, otthon keresték, de a sok munka miatt csak nehezen találták meg. Nem találkoztak vele, azért üzenetet hagytak számára. Beidézték a rendőrségre, illetve a belügy székhelyére, Lendvára. A hírhedt épület a római katolikus templom mellett, a mai parkoló helyén állt. Józsefet egy kényelmes fotelba ültették, és burkoltan megpróbálták meggyőzni arról, hogy vállalja a kémkedést. Az illetékes személy hosszas győzködése azonban nem járt sikerrel. Arra a kérdésre, hogy szereti-e az oroszokat, József nemmel válaszolt, majd határozottan visszakérdezett, hogy mi lett volna akkor, ha a kérdést 1948 előtt, a jugoszláv-orosz konfliktust megelőzően tették volna fel. Akkor valószínűleg egy őszinte válasz sokba került volna neki... Az illetékes belügyi tisztviselő erre csupán annyit mondott, hogy „mindez politika”. József viszont azt válaszolta neki, hogy ő egyebek mellett az ilyen és hasonló politikai pálfordulások miatt semmi ilyen megbízást nem vállal, és kérte, hogy engedjék őt hazamenni, mert nagyon sok a munkája. Néhány kérdés erejéig még arról faggatták, hogy az egyik nővére miért került Franciaországba, a másik pedig 232
