Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
A II. világháború poklában
1945. április 26-án fogságba estek, mert teljesen bekerítették őket, és nem sikerült az áttörés. József egy harminckét fős csoport tagjaként kényszerült megadni magát, a csoportból csak ketten voltak magyarok. A két orosz katonára, akiknek megadták magukat, csak a legjobbat tudta mondani. Körülbelül hét kilométeren keresztül kísérték őket az orosz katonai parancsnokságra. Közben jött egy orosz alakulat, akik - a két őr tiltakozása ellenére - nekik esetek, és verték őket. De mielőtt a következő orosz katonacsoport hozzájuk érkezett volna, az őket kísérő két orosz fiatalember puskával állt elébük, és ne nem engedte, hogy ismételten verjék őket. Egy faluban tartózkodtak nyolc napot, ahol József találkozott a néhány héttel korábban szem elől veszített ismerőseivel. Onnan gyalog kísérték őket Észak- Németországba, gyakorlatilag ugyanabba a faluba, ahonnan néhány hónappal korábban elindultak. Ott tartották őket bezárva május 8-áig, vagy 9-éig, amikor vége lett a háborúnak. Magát az eseményt úgy ismerték fel, hogy kintről óriási robbanásszerű zaj hallatszott, aminek hallatára hirtelen azt gondolták, hogy a német alakulatok tértek vissza, de hamar kiderült, hogy az oroszok lőttek minden fegyverből, és kiabálták anyanyelvükön, hogy „vége a háborúnak”. A lágerben eltöltött mintegy két hét után vagonokba terelték őket, és Oroszország felé szállították. József Ukrajnáig jutott, a bányáiról híres Donyeck-medence vidékén volt fogságban. Lendva környékéről rajta kívül csak a hosszúfaluhegyi Balažek volt ott, valamint a szomszédos lágerben a Csentében nevelkedett Horváth Viktor; ők mindketten, valamint a petesházi Kosa József, már 1944 őszén Eger környékén kerültek orosz fogságba. Aztán érkezett még később közéjük néhány ismerős. A kezdetben József a lágerben jugoszlávnak vallotta magát. De egyszer, amikor valamilyen összefüggésben azt mondta, hogy ő jugoszláv, az egyik orosz katona káromkodva, Tito nevét emlegetve meg akarta ütni. Ő kitért előle, de ott nyomban megfogadta, hogy azontúl csak magyarnak vallja magát. Úgy is történt. A lágerparancsnoki teendőket egy magyar századosra bízták, mert az oro230
