Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
A II. világháború poklában
szerepe volt egy katonatisztnek is. A jószívű őrnagyra, aki már sejtette a későbbi katasztrófát, ma is meghatottan emlékszik vissza. Hálából a muraszombati húsgyárból, ahol egy jó ismerőse dolgozott, egy csomagot vitt neki Szombathelyre. A térségben és a falu határában akkoriban a MAORT, illetve egy német társaság fúrásokat végzett. Gyula bácsi a munkálatokban nem vett részt, mert elegendő birtoka volt a családnak, ahol bőven akadt tennivaló. Völgyifaluból azonban sokan váltak a kőolajbányászattal foglalkozó társaságok alkalmazottaivá. A már említett nyilas hatalomátvételt a Mura menti favakban is lehetett érezni, Soós Gyula szavaiból kicseng, hogy az emberek nagy többsége nem fogadta rokonszenwel. Emlékszik rá, hogy a Szálasi-eszméket támogatók rendszeresen hangoztatták, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Völgyifaluból is többen az ún. nyilaspárt tagjai lettek (akiket aztán a partizán hatalomátvételt követően el is hurcoltak). A nyilas pártaktivisták a falubelieket rendszeresen zaklatták, hogy csatlakozzanak a párthoz. Abban az időben a faluban már a németek állomásoztak. Soóséknál is laktak néhányan, de nem volt velük semmilyen kellemetlenség. Együtt főzött a konyhában Gyula bácsi felesége és a német szakács. Amikor 1945 kora tavaszán a front elérte a vidéket, a dombokon felépült olajkutakat bombázták. Halálesetről a helybelieknek nem volt tudomásuk. Soós Gyula életében rendkívül megrázó volt a háború utolsó szakasza, annak utolsó napjai, amikor az oroszok már elérték Völgyifalut. Az egyik udvaron rendezkedtek be, és onnan csaptak le egy kisebb magyar katonai egységre, amely feltehetően elszakadhatott a nagyobb alakulattól. A magyar katonák a dombok irányából érkeztek. Figyelmeztették ugyan őket, hogy az oroszok már a faluban vannak, a magyar katonák azonban mégis a település felé tartottak. Az oroszok elfogták őket, és az egyik ház udvarán agyonlőtték valamennyit. Egy későbbi beszélgetés során azt is említette, hogy a környéken egy magyar századost is agyonlőttek. A civilek közt is volt néhány áldozat. A halottakat Gyula bácsi szállította a temetőbe, a temető egyik sarkában hántolták el őket, egy közös sírba, emlékezete szerint összesen legalább tizenhármat. Akinél találtak valamilyen iratot, azt elküldték a hozzátartozóknak, illetve értesí214
