Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Másutt raktak fészket
Pál mindig nagyon kedvelte a népzenét, ezért a Muravidéken is megtanult több szép népdalt. Amikor ő rendszeresen járni kezdett a Muravidékre, akkorra a lakosság öltözködésében már semmi nem utalt a helyi népviseltre. Vidéken is hasonlóak voltak az öltözködési szokások, mint a nagyvárosban. A két nép öltözködése között sem lehetett észlelni különösebb eltérést. A muravidéki emberekre, véleménye szerint, a szorgalom volt jellemző, a szlovénokra még inkább (erről a nagynénje is így vélekedett). Amikor átlépték a határt, a magyarországi állapotoknál valamelyest mindig rendezettebb helyzetet tapasztaltak. Szlovénia más vidékeit, ahol szintén több alkalommal járt, még fejlettebbnek látta. Végezetül Paulik Pál hangsúlyozta, hogy gyermekeinél ma már kevésbé észlelhető a Mura menti kötődés, mint ahogy az is tény, hogy a muravidékiekből teljesen „elfogyott” a magyar kultúrához való bármilyen szintű kötődés, ettől függetlenül őt és családját rokonként nagyon tisztelik. (Az interjú 2005. március 30-án készült.) 207