Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
mert nagyon könnyen tanult, így a második osztályban már szinte minden szlovén nyelvű anyagot megértett. Érdekes módon számára a hittan magyar nyelven történő tanulása okozott nagyobb gondot. Magyarul sajnos nem tanultak meg olvasni, ezért Erzsébet is csak úgy tudta elsajátítani a leckét, hogy a nővére, aki négy esztendővel idősebb volt nála, néhányszor hangosan felolvasta a megjelölt szöveget. Bözsi néni őszintén beismeri, hogy néha még ma is elhibázza a kétjegyű mássalhangzók vagy bizonyos nyelvtani szabályok használatát a magyar nyelvben, hisz soha nem tanulta a magyar betűvetést. A szlovén nyelvi szabályok azonban ma sem okoznak neki gondot. Erzsébet jól emlékszik a jugoszláv határőrökre; az édesapja, aki afféle falusi ezermester volt, egyebek mellett csinált nekik egy barakkot (alkalmi tartózkodási helyiséget) az egyik domb tetején. A Gazdag családnak a két világháború között nem voltak közvetlen kapcsolatai a határ túloldalán élőkkel, ezért Bözsi néni ebben időszakban az ún. trianoni határt nem lépte át. A faluból vasárnaponként mozdultak csak ki, amikor Alsólendvára mentek szentmisére. Erzsébetet hittanra elsőként Jerič esperes tanította, később Bakan plébános és Halász Dániel káplán. Számára mindnyájan elfogadhatók voltak, nem volt semmilyen gondja velük, mert - ha nehezen is - a hittanleckét is mindig maradéktalanul megtanulta. Az említett papok, bár szlovén származásúak voltak, mind magyar nyelven tanították a hittant. Halász tisztelendő úr a szomszédos boltban sokszor vett cukorkát, és mindig adott belőle Erzsébetnek is. A leány, bár jó tanuló volt az elemi iskolában, tanulmányait annak befejezése után nem folytathatta, mert az édesapja nem tudta vállalni a taníttatás költségeit. Erzsébet mindenáron tanító szeretett volna lenni. Rauter tanító nagyon szorgalmazta a továbbtanulását, még némi segítséget is ígért Erzsébet iskoláztatáshoz, Erzsébet édesapja mégsem állt kötélnek. Ezért 1940 után az akkor már tizenöt esztendős leány a háztartási, valamint a szőlő- és földművelési teendők ellátásában vett részt. Emellett eljárt napszámba is; főleg az egyik tekintélyes alsólendvai család, Zserdinék szőlőjébe, akiknek több szőlőparcellája volt a lendvai és a völgyifalui szőlőhegyen. 114
