Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Határon innen, határon túl…
gyományos Nagyboldogasszony napi búcsúra (augusztus 15.) rendszerint a környék magyarsága is ellátogatott. József szerint a helyi szlovén emberek többségében sem volt érezhető akkoriban ellenszenv a magyar hatóságok iránt, és a terület visszacsatolása miatt sem elégedetlenkedtek különösképpen. Volt közöttük olyan is, aki hangosan kijelentette, hogy „most búzakenyeret eszünk, és nem kukoricakenyeret” (az utóbbi a délszláv éréra vonatkozott). Később, amikor a háborús időszak egyre több áldozatot követelt, amikor megkezdődtek a beszolgáltatások, a lakosság elégedetlensége is nőtt. Az emberek érzelemvilágát vitathatatlanul befolyásolta a határ, illetve az állami fennhatóság gyakori változása, a hol a többséghez, hol a kisebbséghez való tartozás. Amikor 1944-ben ismételten bekövetkezett a német megszállás, a vidékre egyre több német és magyar katona érkezett. József édesanyja is hazakerült közben, s több ízben fordított a német katonáknak, akik járták a vidéket, és a parasztoktól különböző élelmiszereket vásároltak. Vargáéknál is elhelyeztek német katonákat. Akkoriban folyt az agitáció a nyilaspártba. Göntérházáról is többen engedtek a csábításnak, aminek oka általában valamilyen konkrét érdek volt, aligha eszmei meggyőződés. A falusi emberek tudtak arról, hogy a vidékről elhurcolták a zsidókat. Hogy e tekintetben nagy a baj, azt József onnan is tudta, hogy az édesanyjának, aki Csáktornyán egy zsidó családnál szolgált, már 1943-ban el kellett hagynia a várost. Az elhurcolást - József szerint - a helyi emberek közül senki nem támogatta, pedig akkor még nem tudták, hogy gázkamrákba szállítják őket. Ahogy a front közeledett, és egyre több katona nyomult be a Lendva-vidékre - hiába írta a Magyar Futár az ellenkezőjét az emberek többsége tisztában volt azzal, hogy a háborúnak magyar szempontból nem lesz jó vége. Amikor a front elérte Zala megye nyugati részét, Göntérházán is voltak német és magyar katonák. A visszavonuláskor a német katonai alakulatok nem zaklatták a helybeli lakosságot, el sem koboztak tőlük jóformán semmit. Azt azonban észlelni lehetett, hogy a németek mindig a főútvonalon vonultak vissza, míg a szintén egyre nyugatabbra szorult magyar katonai egységek az utak mentén, illetve a mellékutakon közlekedhettek. 109
