Varga József: Gondolatszilánkok (Pilisvörösvár, 2019)

Magyar mondák a török világból (1-8.)

Magyar mondák a török világból

Ma is a magyar mondákról fogok beszélni, de most nem a Mátyás-mondákról, hanem a magyar mondákról a török világból. Azt tudják, hogy a török uralom 150 évig tartott Magyarországon.

1. Kanizsai Dorottya

(Istvánffy Miklós nyomán)

Először bemutatom a mondát, majd kikeresem belőle az alapszót. Megadom a jelentését, szófaját, eredetét. Mindegyiket mondatokkal is szemléltetem. Ezt teszem a rokon értelmű szavaival is.

Hej, be szomorú a csatamező! Vérrel, locsolják a földjét, és virág helyett holtak teremnek rajta.

De a holtakat ősi szokás szerint sírba helyezi a győző, és a vitézek teste a föld porával vegyül el.

A mohácsi csatamezőn azonban temetetlenül maradtak a halottak, mert a magyar sereg elmenekült, a török meg nagy sietve elvonult onnan.

Nemsokára varjúcsapatok sötétítették el az eget: a varjak csőrükkel tépték a vitézül holt testeket.

A kutyák is felfedezték az ingyenlakomát: százával rohanták meg a holtakat. Akkora marakodást csaptak, hogy a környék lakói már járni sem mertek arra. De nem is járhattak, mert olyan bűz terjedt onnan, hogy azt ember el nem viselhette.

Ki védelmezi meg a hazáért elesett vitézek testét a gyalázattól? Ki temeti el a vitézült holtakat?

Egy egyszerű asszony, Kanizsai Dorottya, Perényi Imre nádor özvegye, saját költségén négyszáz napszámost fogadott,

186